2013. augusztus 12., hétfő

Energia-vámpírizmus


Szociális vámpírízmus 

Aktuális, mindennapos témával foglalkozom, bár nem új keletű ez a jelenség, sokan írtak is róla. Az energia-vámpírizmus ott van mindenhol, kapcsolatainkban, munkahelyünkön- figyelemfelkeltésnek szánom e sorokat.

Mit tennünk ha tudnánk, hogy egy bizonyos mennyiségű energiával születtünk le, ezen a Földön? Engednünk, hogy csak úgy elillanjon? áldozatszerepben, tehetetlenül tündökölnünk? vagy megpróbálnánk tenni valamit? esetleg, megtanulnánk megőrizni? rezgésszintünket emelni?

Dr. Bruce Goldberg szerint a társadalmunkat két negatív érzelem uralja, a félelem és a depresszió, és ezek tesznek érzékennyé bennünket a lelki támadásokra.
energia gyógyító
Sajnos a társadalom nem készít fel bennünket arra, hogy bizonyos tűnetek mögött, metafizikai okokat keressünk. Az átlag ember elutasítja, még a gondolatát is a lelki támadásnak, vagy energia-vámpírizmusnak, megbélyegezik, pszichikailag instabilnak titulálják azt, aki akárcsak lehetőségként kezeli ezt a problémát.

Hogyan ismerhetjük fel, hogyan védhetjük meg magunkat és mit tehetünk, hogy felismerjük forrását, energiahiányos állapotunknak, a pech sorozatainknak?

Ezzel az írással, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy rálátásunk legyen, bizonyos energetikai manipulációkra, tanuljuk megőrizni örökségünket, amivel leszülettünk, hogy kitudjunk teljesedni és vállalt feladatainkat véghez tudjuk vinni.
fotonska_emisija_2
A minket körülvevő energiamező, az aura, arra szolgál, hogy megvédjen a felénk irányuló, különböző energetikai támadásoktól. Olyan ez, mint egy védőpajzs. Egy nyugodt természetű ember, csendes szellemmel, nagyszerű, fényes, ragyogó, egészséges aurával rendelkezik. A körülötte lévő energiaburok nem szaggatott, nincsenek „ lyukak”, vitalitással teli, sugárzó egyéniség. Az éterikus testet finom, aqua-kék mezőként lehet látni. Amennyiben az éterikus test erős,(
Etheric_body) a fizikai test is egészséges, tele vitalitással, életörömmel.

A körülöttünk lévő energiamező, bioplazma, az úgynevezett éterikus test, szoros kölcsönhatásban van a fizikai testünkkel, átszövi azt. Ez a réteg tartja egyben az atomokat a testünkben és felelős az egészségünkért. A teozófusok CW Leadbeater és Annie Besant foglalkoztak ezzel a témával, ma már az interneten is találunk bőven irodalmat erről.

Akiknek valamilyen végtagjuk amputált, nagyon is ismerős az úgynevezett „fantom fájdalom”, amikor is fáj a már nem létező végtagjuk!

Ezért kell megérteni a légzésnek fontosságát is, ami nagymértékben emeli éterikus testünk vitalitását, egyben a fizikai testünkét is. Természetesen, ehhez hozzátartoznak a tiszta, pozitív gondolatok, cselekedetek is.

Amikor a lelkünk háborog, amikor nap-nap után megéljük a negatív impulzusokat, mint pl. a gyűlöletet, féltékenységet, irigységet, az ideges őrjöngést, és dühös kirohanásokat-az aura szürke lesz, gyenge, szaggatott, vékony és merev, megjelennek a törések, a lyukak és ezek egyre nagyobbak lesznek, teret engedve az energiavámpírok számára, megnyitva a kaput a betegségeknek, különféle baleseteknek, az úgynevezett pech sorozatoknak.

Ezért tanácsos elengedni a negatív érzéseinket, az izgalmat, felindulást és dühkitörést, megőrizve nyugalmunkat, mert így tudjuk védeni magunkat a külső, negatív behatásoktól. Az energia burkunk érintetlen marad, rezgésszintünk emelkedik és megfordulnak az áramlatok, egyre több és kellemesebb dolgokat vonzunk be az életünkben.
Ezt a fényképet ábrázol egy energia vámpír szó szopás a pozitív energiát a másik személy.
Az energia-vámpírizmus nem igazán ártalmatlan foglakozás. A vámpírizmus nemcsak egy bizonyos energiaegység ellopásáról szól, az energiarendszer támadásáról, hanem a finom energiaréteget is károsítja, gyengíti, akár a karmikus sorsvonalakon is okozhat deformitást. Egy tetemes energia-lecsapolás után, megjelenhetnek különböző pszichikai deformitások.

Annak, aki más energiáiból táplálkozik, annak bezárulnak az Univerzum csatornái, kialakul egy ördögi kör, így kénytelen egyre több és több energiát lecsapolni a környezetéből, ezáltal megjelennek a súlyos betegségek, balesetek, egészen a halálig.

Ha valaki elindul ezen a lejtőn, nehéz megállni.

Hogyan lehet megismerni azokat, akiknek szükségük van energiatöbbletre, szükségük van az energia-lecsapolásra? Nagyon egyszerű, ebből az írásból ez is kiderül, azonban főbb jellemzői a következők: az ilyen ember könnyen dühbe gurul, kötekedő, irigy, agresszív, ingerlékeny, betegesen féltékeny stb., igyekszik alárendeltté, dependensé/függővé tenni a másikat, mert egy alárendelt egyéntől, sokkal könnyebb elvenni, mint egy egyenlő-rangútól.

Egy gyerek, aki egy olyan családban születik, ahol az Univerzum csatornái szép lassan bezárultak, már gyerekkorában megtanulja az energiarablást. Hiszen, ha a kapuk bezárultak, energiát nem lehet szerezni máshonnan, csupán az emberektől! A gyerekek a szüleiktől kapnak energiát, egészen addig, amíg használni nem tudják a mindenség energiáit.

Ha egy gyerekről van szó, akkor az elkezdi irritálni édesanyját, hogy felbosszantsa. Ő elkezd kiabálni folyamatosan, így átadva az energiát. Vagy a gyerek gúnyt űz az iskola/játszó társaiból, megsérti, bántja őket, vagy akár az állatokat bántalmazza, kínozza, az idős embereket kineveti, tiszteletlen velük, így felbosszantva őket, hogy megszerezze az energiaadagját.

A leggyakoribb a veszekedés. Olyankor alaposan megtépázzuk egymás auráját, energiaburkát, az nyer egy veszekedésben, aki jobban tudja a másikat csapolni. A legtöbb párkapcsolat azért megy tönkre, mert az elején sok energiát adunk bele, egy idő után nem kapjuk azt vissza, ezért jön a veszekedés, hogy visszaszerezzük azt, amit átadtunk. 


Van, aki úgy szerez magának energiát, hogy folyton bohóckodik, az úgynevezett jókedve mögött azt a látszatot kelti, hogy neki van elég energiája, mégis lehangoló, amit maga után hagy.

A társadalmi vámpírizmus mindenhol jelen van, megtalálható a baráti körökben, a családokban, munkahelyeken, az utcán vagy az is lehet, hogy éppen magunkra ismerünk e sorok olvasása közben. Mindegy melyik oldalon állunk, a lényeg hogy felismerjük és igyekezzünk teljes erőnkből megtalálni a kiutat.

Rendszerint ezek az emberek szívják fényünket, erőtlenné tesznek, kimerítenek, zsarolnak…

Az energia egy ajándék, nagyon drága kincs az ember számára. Segít lendületesnek lenni, segít örülni, segíti a munkánkat, a manifesztációnkat, a sikert, segíti a tanulást, a segítőkészséget embertársaink felé, önmagunk felé, a szeretetet, a boldogságot, a nevetést…Az energia alkalmat nyújt arra, hogy beteljesedjünk, hogy a felvállalt feladatainkat örömmel teljesítsük.

Tudom, hogy ez nem éppen egy kellemes téma, kifejezetten kényelmetlen, mert talán mostanra már kiderült, hogy a szociális energiavámpírok akár a közvetlen közelünkben is lehetnek, a szeretteinkben, barátainkban mutatkozhatnak, vagy akár magunkban is felismerhetjük. Ez a felismerés bizonyára kényelmetlenül érint, kicsit zavaró, a nyugalmunkból kissé kizökkent. Azonban vigasztaljon az a tudat, hogy sohasem késő elkezdeni a változást, visszaszerezni fényünket, kapcsolatban lépni az Univerzum csatornáival, és kinyitni azokat az ajtókat, amelyek visszaadják ragyogásunkat, egészségünket, szabadságunkat, ahonnan végtelenül tudunk töltekezni, anélkül hogy szeretteinket, embertársainkat szipolyoznánk. Soha sem késő megadni magunknak az esélyt, hogy jobbak legyünk, altruistábbak, önzetlenebbek, humánusabbak…

Remélem ez az írás segítség lesz ebben a felismerésben, nagyon hasznos információkat szolgál, főleg azoknak, akik szeretnék tudni, felismerni, azonosítani, kik is azok, a szociális, vagy társadalmi energiavámpírok, akik körülöttünk vannak. Ha felismerjük őket, így módunkban áll óvakodni tőlük, vagy megtanuljuk kezelni, különben lelki támadás ér részükről. Minél kevesebbet veszünk részt a játékaikban, annál hamarabb kénytelenek változtatni magatartásukon a jövőben, megértik, hogy nem csak ők fontosak, hanem mindenki, aki itt él, ezen a Földön.

És most következik a felsorolás, "címkézése", ezeknek az energiavámpír típusoknak, hogy könnyebb legyen az azonosítás.

A tehetetlenség energiavámpírjai

Ez a típus szabályosan elszívja a környezetünkből az energiát pusztán azzal, hogy azt szajkózza: soha sem fog sikerülni. Demoralizál.

Mindent meg fog tenni, hogy kicsinek érezzük magunkat, értéktelennek. Potenciálisan, szerinte, nincs lehetőségünk elérni azt a valamit, mert már eleve kudarcra vagyunk ítélve.

Ha egy ilyen energiavámpír találkozik valakivel, akinek tervei vannak, mindent meg fog tenni, hogy kiapassza energiaforrásából. Vég nélkül duruzsolja, hogy úgysem fog sikerülni, nagyon nehéz és lehetetlen véghezvinni… Próbálja meggyőzni kiszemelt áldozatát, hogy a fellegekben jár, nincs a realitás talaján, vannak sokkal okosabbak nálunk, és azoknak sem mindig sikerül, stb. Naivnak, hiszékenynek, gyerekesnek nevez, ha valamivel kapcsolatban lelkesedünk. Állandóan óvatosságra int, és negatív példákat hoz. Mosolyogva, viccesen feleleveníti a múltban valamilyen botlásunkat: „soha nem felejtem el, hogy ekkor és akkor, ez és az volt…” humoros megjegyzései elégedettséggel tölti el, ha esetleg nem nevetünk a megjegyzésein, akkor azzal vádol, hogy nincs humorérzékünk, hiányzik az önkritikánk. Mindenképpen azt szeretne elérni, hogy olyanok legyünk, mint ő.
energia vámpírok
A munkahelyén folyton arról panaszkodik, hogy neki semmi sem sikerül, nem elég képzett, neki nem adatott meg semmi. Folyton panaszkodik, és sajnos mindig talál jótét lelketek, akiknek megesik a szívük rajta, és segítenek, esetleg némileg elvégzik helyette a munkát. Nincs elég önbizalma, elesettséget színlelve az emberek jóhiszeműségére támaszkodik, ahányszor csak teheti.

A fentiek alapján, nagyon könnyen és gyorsan tudjuk őt felismerni.

Az irigység energiavámpírjai

Ez az energiafaló, azokat támadja meg, akik már elértek „valamit”az életükben, sikeresek, tehetősek, szerencsések mindenben, amihez nyúlnak. Aláássa boldogságukat, sikerüket, bagatellizálva, hogy ez csak egy szerencsés időszak, a véletlen műve, akár zátonyra is futhatott volna, meghiúsulhatott volna, vagy akár meg is bukhatott volna…

Azt szajkózza, hogy tuti tisztességtelen úton jutott szerencséjéhez, és ez úgysem tart sokáig. Az ilyen emberek tele vannak negatív érzéssel, gonoszak, kicsinyesek és egyszerűen irigylik azokat, akik többre vitték, irigylik azt is, akinek több pénze, új autója, vagyonosabb. Nagyon rafinált módon, egyszerűen kikezdik azokat a családokat is, akik boldogok, szebbnek látják a világot, akiknek a gyerekeik is boldogok, sikeresek. Ezek a szociális vámpírok belesüllyedtek a nyomorúságukba, mindent irigyelnek, utálnak, ami jó a világban! Hasonlóan a tehetetlen vámpírokhoz, nem sikerült nekik semmi jó az életükben, annál az egyszerű oknál fogva, hogy negatívan gondolkoznak, így nem vonzhatnak magukhoz semmi jót. Minél negatívabb a gondolatviláguk, az életük is egyre negatívabb lesz! Ez a törvény, nagyon egyszerű Univerzális törvény, ami áthatja egész Univerzumunkat: amit adsz, azt kapsz! Itt bővebben lehet ezekről a törvényekről olvasni: univerzlis-trvnyek/lelki-trvnyek.

Ezek az energiavámpírok féltékenységet, irigységet terjesztenek, ragaszkodnak az eltorzult világnézetükhöz, így mindig boldogtalanok lesznek belül, van egy határozott céljuk, hogy megtámadják barátaikat, ismerőseiket, akik sikeresek, boldogok. Ezért könnyű őket felismerni. Megpróbálnak beférkőzni az életükbe, mindent tönkre tesznek, ami jó, és ha nem járnak sikerrel, akkor bővítik köreiket. Elszigetelve, akár sikereket is érhetnek el, ami tovább motiválja őket, hogy folytassák ezt az abszurd játékot.
energia-vámpírok
Jó ha tudjuk, hogy egy energiavámpír rosszat tud tenni pusztán a jelenlétével, másokra irányítva mérgező gondolatait. Ezért aztán érdemes odafigyelni kit fogadunk házunkban és kivel barátkozunk. Van egy jó közmondás: Madarat tolláról, ember barátjáról ismerszik meg.

A konfliktust-kereső energiavámpírjai

Már a nevében is benne van, az ilyen emberek állandóan kötözködnek, leginkább agresszióval reagálnak a világra. Alig várják, hogy vitába szálljunk velük.

A legegyszerűbb dologból is képesek konfliktust generálni, megcsapolva energiarendszerünket. Ez egy nagyon veszélyes energiavámpír, mert pusztító konfliktusokat tud generálni az emberek között. Az ilyen típusú embernek olyan stratégiái vannak, amivel sikerül két, vagy több embert is összeugrasztani, vagy megosztani egy csoportot, ezután mintha misem történt volna, segít mind a két félnek, a kibékülésben. Ha esetleg szóvá tesszük, reagálása: "ééén? semmit sem tettem/ mondtam, csak..." Barátságot színlelve, ügyesen manipulál. Ha egy társaságban vagyunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy két fele ossza a társaságot. Ő sohasem az egységre törekszik.

A célja nem az, hogy valamelyik félt megnyerje, csupán az, hogy konfliktust provokáljon. Ő mindig veszteségek nélkül hátrál ki a szándékosan provokált felfordulásból. Ez élteti. Néha, megkísérli a jótékony tündért eljátszani, aki kibékíti a két felet, bár rejtett célja, hogy biztosítsa: maga a konfliktus vég nélkül folytatódjon. Ez a típusú energiavámpír minél több ilyen konfliktust tud kierőszakolni, annál erősebb lesz.

A hibakereső energiavámpírjai

Ez a típus képes hosszú napokig, hetekig is lesni, kivárni tévedésünket, ballépésünket. Ő erre specializálódott: hibákat keres, beleköt mindenben, amiben csak lehet, a kákán is csomót talál! Kötözködő típus.

Ezt az energiavámpírt megtaláljuk mindenhol: a munkahelyen, otthon, különböző társadalmi, baráti körökben. Nagyon könnyű felismerni, egyszerűen nagyon boldog, ha kiszemelt áldozata hibázott. És ezt nem is titkolja, képtelen rejtőzködni. Ekkor lecsap, brutálisan, és van a szemében egy furcsa villanás, ijesztő boldogság tükröződik az arcán, hogy végre elkapott… Az-az előnye, hogy képes mindenben megtalálni a hibát. A célja, hogy összetörje, tönkretegye az áldozat önbizalmát, és ezt mások előtt is megmutathassa, mindenki lássa győzelmét, igazságát.

Hasonlóan a többi energiavámpírhoz, igyekszik szövetségeket szerezni az áldozatai soraiból, és sikerül is neki.
prijatelji1 300x184 érzelmi és energia vámpírok
Minél több embert lejárat, és elhiteti a környezetével, hogy igen is igaza volt, annál erősebb lesz, és annál inkább nő a megbecsülése a társaságban. Miért? Egyszerű. Észrevétlenül megfertőzte környezete minden egyes személyét, akik ereje eltörpül az övé mellett, de szívesen követik, és hajlandóak részt venni kisded játékaiban. Ilyen klikket biztosan azonosítottunk akár ebben a pillanatban, akár életünk folyamán. Ők azok, akik szorosan összetartanak, idegent nem engednek maguk közé, a tagokat nem engedik kilépni, és folyton lejáratni próbálnak mindenkit.

Akkor boldog, ha másnak rossz, mások kudarca az ő sikere, mások sikere azonban, szembesíti saját gyengeségeivel, amit ő nem tud elviselni, ezért lekicsinyel, bagatellizál...

Könnyű felismerni, mert nem akarnak semmi különöset tenni életükben, annyira félnek a tévedéstől, így csak minimálisat kockáztatnak..

A megmentő-jótékony energiavámpírok

Nehéz őket identifikálni. A megmentőt játsszák, ezért nehéz őket megkülönböztetni az autentikus megmentőktől. Szimulálják, hogy csupán a jót akarják a körülöttük lévőknek, vagy a társadalomnak, azonban csupán átjárónak használják áldozataikat.

Olyanok, akár a feszülettel a kezükben járkáló ördögök! Ezek az energiavámpírok egy pontos menetrendet követnek. A terveik nagyon precízek, pontosak. A hatás jóval később, akár évek múlva, mutatkozik, és pusztító. Nincs tiszta szívük, sznobok, és az ártatlan, erkölcsileg tiszta embereket célozzák meg, segítségükkel véghez tudják vinni terveiket. Az ezoterikus társaságokban bőven találkozunk ezekkel az energiavámpírokkal, zömmel, ők a vezetők, vagy gyógyítók, akik egy álcázott spirituális/misztikumban burkolózva, tündökölnek, és lubickolnak a rajongok energiáikban, akik epekedve lesik megmentőjük óhajait, és boldogok, ha megmentőjük méltóztatott a kegyeibe fogadni őket, vagy akár csak egy kis felületes figyelmet szentel nekik.

Nehezen lehet felismerni, hiszen karizmatikus egyének, akik ügyesen manipulálnak, látszólag semmire sem „akarnak” rávenni. Apellálnak az önzetlen segítségünkre, azt sugallják, hogy aki a spirituális úton jár, annak kötelező ellenszolgáltatások nélkül segíteni. Rájuk ez nem vonatkozik.

Az őszinte keresőnek, egy ilyen típusú megmentő, évekre tudja visszavetni, spirituális fejlődését. Jól nézzük meg, kiknek ajánljuk fel energiáinkat!

Az arrogancia energiavámpírjai

Ők mindentudónak képzelik magukat. Minden erőfeszítést lekicsinyelnek, és felsőbbrendűnek érzik magukat, valahogy jól esik nekik, ha a körülöttük lévők szomorúak, tehetetlenek.

Ők az Univerzum közepe!

Az egyetlen igazság, ami létezik, az övéké kell legyen. A végletekig és szélsőségesen vitatkoznak, fejhajtás nélkül, ami igencsak fárasztóvá válhat, főleg társaságban. Bármit is csinálnak, az valamilyen sarkalatos szempontból igen is jó, és addig magyarázzák igazukat, míg azt elfogadják. A világ közepét tulajdonítják a szülőföldjüknek! Hiányzik belőlük a mértékletesség, a tisztelet, a józan-ész  A legkisebb erőfeszítéssel szívják ki áldozatukból az energiát, miközben ők a tehetetlenségük és gyengeségeik elől bujkálnak.

Az áldozattá válás energiavámpírjai

Ezek az energiavámpírok nagyon vágynak a szabadságra, folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy felhívják magukra a figyelmet, majd ha sikerült, azonnal áldozati báránnyá válnak. Önzetlen és segítőkész lelkekkel veszik körül magukat, vagyis az áldozataik közé rejtőznek. Más, esetlegesen valódi indokkal panaszkodó személy problémáit rövid úton leállítják, és sosem engedik, hogy bárkit is jobban lehessen sajnálni, mint őket.

Biztosak lehetünk benne, hogy kérni fogják a tanácsainkat, elesettnek, kiszolgáltatottnak mutatja magát. Mindig körülveszik magukat megmentőkkel, de senkinek sem engedik meg, hogy megmentse őket igazán, mert az áldozat szerep az egyetlen, amit egy életen keresztül eljátszanak…

Ezek a vámpírok folyton a társadalmat, a munkahelyet, az iskolát, a rendszert hibáztatják azért, amiért valójában egyedül ők felelősek. Megállás nélkül a segítségükre siető jövendőbeli áldozatok energiáját szívják, amit viszonozni vagy egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben tudnak, esetleg szándékoznak.

Mindig valaki más hibás, azért amiért ők abban a bizonyos helyzetben vannak/kerültek.

Folyamatosan siránkoznak okolva a sorsot az adott helyzetükért. Így okolva a sorsot, úgy gondolják, hogy meg van nekik bocsátva, amiért abban a helyzetben, szituációban beleragadtak. Ismerős:”ez a karmám” szöveg, ugye? Folyamatosan keresik az igazolásokat, hogy miért is áldozatok. Teljesen leszívják energiájukat a potenciális segítőknek, az egyetlen céljuk az, hogy minél több támogatót gyűjtsenek. Ők nem érzik magukat felelősnek azért a helyzetért, amibe kerültek. Hasonlóan az irigység vámpírjaihoz, igyekeznek tönkretenni a harmóniát ott, ahol megtalálják.

Nemcsak a szociális körökben játsszák az áldozat szerepet, hanem behatolnak a munkahelyekre, a boldog együttlétekbe és boldogok, ha részt vehetnek egy drámában. Ahogy a legkisebb jelre bukkannak, hogy esetleg megmenthetőek lehetnek, továbbállnak, keresve maguknak egy másik megmentőt. Koldulnak a boldogság és figyelem után, ami senkinek nem használ, sem nekik, sem másoknak, csupán kiszipolyozzák áldozataikat.

Ezek a szociális vámpírok nagyon veszélyesek, mert a legjobb emberekhez folyamodnak segítségért, akik igazából segíteni szeretnének. Az ilyen típusú energiavámpírok akkor boldogok, ha minél több megmentőt találnak, és minél több megmentőjük van, annál inkább azt fogják hinni, hogy igazából áldozatok.

Hogyan tudunk védekezni?

Külön technikákat lehetne felsorolni minden-egyes típusra, viszont az összes típusnak van egy közös nevezője. Mindannyian a környezetük energiáiból táplálkoznak, és azon fáradoznak, hogy hasonszőrű személyiségeket kreáljanak áldozataikból.

Energiahiányossá teszik a körülöttük lévőket, kimerítenek, csapdákat állítanak, folytonosan panaszkodnak, a partnerről, munkahelyről, gyerekeikről, betegségekről, kritizálnak mindent: a megjelenésünket, munkánkat, barátainkat, persze segítő szándékkal - mondják.

Kialakítottak maguknak egy életstílust, megingathatatlan hitet, így nehezen válnak meg a megszokott kerékvágástól.

Ez a viselkedés elrejti az értékhiányukat, a gyengeséget, önmaga tiszteletét, a tehetetlenséget, bármilyen félelmetesnek is mutatkozzanak, alapjában véve gyengék.

A szociális vámpírok megjelenése, emocionális, pszichikai egyensúlyhiány, egy zavart magatartás eredménye.

Bármitől is szeretnénk megvédeni magunkat, első dolgunk az, hogy felismerjük a veszélyt. Fontos az, hogy korrektül be tudjuk azonosítani, mikor is van dolgunk energiavámpírral és ne bélyegezzük meg ismerőseinket, barátainkat, ha esetleg valódi problémákkal küszködnek és segítségért fordulnak hozzánk. A legfontosabb, hogy ne reagáljunk hirtelen.

Figyelem! ezek az energiavámpírok nem elégszenek meg azzal, ha visszafogottak vagyunk, vagy visszahúzódunk. Ha gyengék vagyunk, és nem tudjuk, hogyan kapcsolódjunk le róluk, addig fognak üldözni, míg együtt nem táncolunk velük.

A következő lépések segítenek a védelembe:

Egy energiavámpír főbb jellemzői: lefáraszt, úgy érezzük magunkat, mint egy kifacsart citrom miután távozik, lehangoltak vagyunk, kedvtelenek.

Igen gyakori, hogy beteg emberről van szó, akinek valamilyen pszichés és/vagy szervi baja van, és a szervezet energetikai minimumát így próbálja fenntartani: hogy másoktól energiát von el. (Amikor a beteg ember másokat egyértelműen feleslegesen ugráltat, például mindig ennek a jele!), kritizál, folyton panaszkodik, stb.

- nem reagálunk rögtön, igyekszünk udvariasan elutasítani. Egy elegáns visszahúzódás, ami elkerüli figyelmüket-rendszerint még előtte, ahogy a játék megkezdődne. Ezt lépéselőnynek nevezik.

- ha mégis belementünk a játékba, fölösleges harcolni velük. Inkább magunkat győzzük meg, hogy nyugodtak maradjunk, igyekezzünk a játékból minél hamarabb kiszállni.

- minél kevesebb időt tölteni az ilyen típusú emberekkel.

- a pozitív gondolkodás egyenlő a lelki egészséggel. A negatív gondolkodás egyenlő a lelki betegséggel. Egy energiavámpír sem kedveli, ha mindig pozitív, jókedvűek vagyunk és nem vesszünk tudomást siránkozásáról. Lehet, hogy sokan, akik eddig szívták életerőnket, elhagynak, de ezért ne bánkódjunk, jönnek életünkben olyanok, akik konstruktív, felemelő energiákat hoznak, akikkel jól érezzük magunkat, az adás-kapás egyensúlyba kerül.

A pozitív embereknek is vannak problémáik, de ők másképpen közelítenek hozzá, nem az a baj, ha egy barát, elmondja problémáját, hanem az, ha hetente, esetleg naponta teszi ezt, ránk zúdítja megállás nélkül még a szomszéd/kollégái problémáját is. Olyanok vagyunk nekik, mint egy lelki szemetesláda. Ismerjük ezt fel, hagyjuk őket, lelkifurdalás nélkül és tudatosítsuk, hogy nem tartozunk semmivel, főleg az energiánkkal nem.

- építsünk fel magunknak egy erős aurát ha muszáj egy térben lenni velük és képzeljük el, hogy semmi sem hatol ezen keresztül, semmi negatív nem hatol be és semmi pozitív nem megy ki. Vizualizáljuk ezt az aurát, mosolyogjunk és legyünk vidámak, optimisták.

Ez a kis gyakorlat az interneten bárhol megtaláljuk, nagyon jó orvosság, ha mindennap kitisztítjuk auránkat segítségével:

Tisztító örvény


Ez a vizualizációs gyakorlat az auratér megtisztítására és kimosására szolgál.

Kitűnő hatása van egy fárasztó nap után, különösen ha sok emberrel érintkeztünk.

Elősegíti az energiahulladékok kiürítését, és ezáltal megakadályozzuk, hogy megbomoljon az auratér egyensúlya.

Körülbelül öt percet kell rászánnunk a gyakorlat elvégzésére.

- Lazuljunk el, ha még erősebbé akarjuk tenni a gyakorlatot, akkor mondjunk el egy imát előtte magunkban.

- Lelki szemünkkel képzeljük el, hogy a fejünk felett kb. hat méterrel kristálytiszta fehér lángú forgószél keveredik, úgy néz ki mint a tornádó.

(Egyszerűbb, ha tölcsérnek képzeljük el.)

- Ezt a spirituális forgószelet úgy lássuk, hogy az óramutató járásával megegyezően pörög.

Képzeljük el akkorának, hogy befogja az egész energiaterünket.

A tölcsér szára a fejtetőn át belép és keresztül megy testünk középső tengelyén.

- Érezzük, ahogy megérinti az auránkat és letisztítja, kisöpri mindazt az energiahulladékot, amit felhalmoztunk.

- Lássuk és érezzük amint ez a tisztító forgószél (tölcsér) lefelé mozog, és az egész auránkat és a testünket is átjárja.

Tudatosítsuk magunkban, hogy az egész energiaterületet kitakarítja és megtisztítja mindattól az idegen energiától amit a nap folyamán felhalmoztunk.

- Amikor az örvény végigment rajtunk, hagyjuk, hogy a lábunkon keresztül kilépjen a Földbe és lássuk, ahogy az örvény magával visz minden energiahulladékot és azt Fénnyé váltja.


-A legegyszerűbb védekezési mód, ha kezünket és lábunkat keresztbe téve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket"

- használhatjuk a légzésünket is, lélegezzünk mélyeket 5-6x, közben gondoljunk igazán nekünk fontos dolgokra, legyünk boldogok.

- ne mondjunk ellent nekik, de ne is adjunk igazat, helyezzük magunkat semleges pozícióba, amennyire lehet, ez a legbiztosabb magatartás, ami blokkolni fogja az energiavámpírt, hogy erőszakos legyen. Így nem igen fogja keresni társaságunkat.

- tartsunk tisztes távolságot ezektől az emberektől, ne engedjük be az úgynevezett intim szféránkban”, legfeljebb pár méter legyen a távolság: két lépés távolság! Ne tegyünk nekik szívességeket, de ne is próbáljuk őket elpusztítani. Minél többet harcolunk velük, annál erősebbek lesznek.

-Ha ismerjük az energiaáramoltatást, akkor küldjünk neki egy nagy adag energiát.

-Ha a családunkban van ilyen ember, akkor mondjuk el őszintén neki, hogy képtelenek vagyunk ellátni elegendő energiával, ne engedjük meg, hogy ugráltasson, ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak, ne keveredjünk vitákba, és akit lehet, kapcsoljuk le. Kérjük meg, hogy találjon magának egy olyan elfoglaltságot, ami örömmel tölti el, így lassan bekapcsolhatja az Univerzumcsatornáit megtapasztalva milyen az, amikor nem mástól veszik el a szükséges energiát.

- Dolgozzunk önmagunkon, tökéletesítsük magunkat, legyünk jobbak, odaadóbbak, pozitívabbak, spirituálisabbak, emeljük rezgésszintünket, hogy kilépjünk a vonzáskörükből. A vonzás törvénye szerint, olyan embereket, helyzeteket, szituációkat vonzunk magunkhoz, amivel mi is rezonálunk. Ha emeljük a rezgésszintünket, kiemelkedünk ezeknek a lényeknek vonzásköréből.

- Keressünk fel egy spirituális gyógyítót, aki rendbe tudja hozni auránkat, harmonizálja, és segít abban, hogy könnyebben tudjunk kiemelkedni a levertségből, örökös fáradtságból.

-Ha hetente kétszer-háromszor legalább félórás intenzív mozgást végzünk, megalapozzuk jó hangulatunkat.

- a fény, napsütés ez is hozzájárul a jókedvhez

-a sós fürdő is csodákat tud tenni, menjünk tengerpartra, vagy otthon egy kád vízben 1 kg. sót tegyünk és 20 percig maradjunk a kádban. Ez alaposan kitisztítja éterikus testünket.

-ha pozitív energiát fejlesztünk ki magunkban, akkor ez ellensúlyozni tudja a felénk áramló negatív energiák hatását

-ha szorult helyzetben vagyunk, vegyük elő humorunkat, mosolyogjunk, és ne hagyjuk, hogy elérje célját, hogy rosszul érezzük magunkat. Akkor is húzzuk mosolyra a szánkat, ha nem őszinte a mosoly, mert az arcizmainkban ott rejtőznek a boldogság erői. Jusson mindig eszünkbe, hogy egyetlen ösztönös mosollyal 44 arcizom lazul el.

-Azt mondják a nevetés az egyik legnagyszerűbb, legkönnyebben hozzáférhető és legkézenfekvőbb módszer a káros hatások kivédésére és a betegségek megelőzésére. Fejleszti a szív- és érrendszer működését, ezáltal csökkenti a stressz hormonok termelődését, hiszen amikor boldogok vagyunk, akkor a magunkhoz hasonló, boldog embereket vonzzuk magunkhoz.

Itt szeretném megjegyezni, hogy vannak pozitív és negatív aspektusok az energiavámpírok viselkedésében. Lehet, hogy vannak valós áldozatok, vagy kritikus helyzetek. A probléma akkor jelentkezik, amikor az úgynevezett rosszat szolgálják, és ezek az energiavámpírok egyre agresszívebbek és pusztítóbbak az embertársaikkal.

Jó tudni, hogy menthetőek vagyunk, akármelyik oldalon is álljunk, azonban ez nem egyszerű. Feltételez egy spirituális nyitottságot, egy nagyon tiszta energetikai mezőt, sok szeretetet, időt, kitartást és türelmet, amennyiben megszületik az igény a változásra.

Mit tegyünk, ha felismerjük magunkban az energiavámpírt?

Nos, számos dolgot tehetünk. Az első az, hogy folytatjuk a meggyőződésünket, hogy semmi jót nem tudunk az életünkbe hozni, vagy tudatosítjuk, hogy igenis többet érdemlünk!

Tudunk szeretni, megbocsájtani, tudunk mosolyogni, és tudunk változtatni az életünkön.

Kicsit beszélgessünk el, úgy Istenigazából, őszintén magunkkal, kritikusan tegyük fel a következő kérdéseket:

Kérdezzük meg önmagunktól, miért vagyunk rosszindulatúak másokkal? miért szeretünk panaszkodni, sajnáltatni magunkat, miért csak a sötétebb, kilátástalanabb helyzeteket vesszük észre? miért pletykálunk megállás nélkül, miért húzzuk le barátainkat, kollégáinkat stb? Még ha válaszokat nem is kapunk hirtelenjében, mégis, ez az őszinte önbeszélgetés, egy óriási lépés, mert mertünk szembenézni ezzel az arcunkkal is. Aki ezt igazából felvállalta, annak megcsillant a remény a változásra, az első lépést megtette.

Megjegyezném, hogy az energiavámpír általában nem akar rosszat, egyszerűen csak annyira kiegyensúlyozatlan, gyenge személyiség, hogy a saját erejéből nem képes boldogulni.

Az Univerzum csatornái mindenki előtt nyitva állnak, nem kell mást tenni, mint szándékainkat kinyilvánítani, hogy szeretnénk ebből az energiából részesedni.

Minden egyes embertársamnak, őszinte szívvel kívánom a Mindenség kifogyhatatlan energiáját, a felismerést, hogy mindennel és mindenkivel egyek vagyunk, mindenki bennünk él, minden és mindenki a visszatükröződésünk, és bármit amit szeretünk, magunkban szeretünk, ha nem tudunk igazából szeretni, akkor még nincs meg a kellő önismeretünk, hiányzik egy láncszem.

Minden, ami létezik - Én Vagyok!

Béke és harmónia legyen Veled kedves Olvasó.

Adyola.

Namaste
.
„Hacsak magad nem válsz Istenné, Istent soha nem értheted meg. Mert az igazi Tudást csak a felismert Egység szülheti meg. Cseperedj fel határtalan méretűre, szabadulj meg a testedtől, emelkedj az Idő fölé, válj örökkévalóvá - akkor majd megérted Istent... Hidd, hogy számodra semmi sem lehetetlen, gondold meg halhatatlanságodat, fogd fel pillanat alatt az összes tudomány és művészet lényegét.
Érj fel az elérhetetlen magasságokba, nyúlj le a legmélyebb mélységekig.
Szívd magadba tűz és víz minden érzékelhető vonását, képzeld azt, hogy ott vagy egyszerre mindenütt, égben, földben, tengerben.
Még meg sem születtél, és már meg is haltál... Ha mindezt egyszerre magadba fogadod, időt, teret, mennyiséget és minőséget, és mindezeknek okát, akkor talán megérted Istent."

Hermész Triszmegisztosz

Az interneten talált cikk, ismeretlen szerzőtől került kiegészítésre, átdolgozásra. Legyen áldott érte!

oktávok

Oktávok szerinti fejlettségi szint




Az emberek „fejlettségük „szerint attól függően milyen rezgési szinten vannak különböző rezgési oktávokba oszthatók be.

4. oktávon rezegnek azok az emberek, akiket csak az ösztöneik kielégítése érdekel. Az anyagi világ káprázatában rabságában élnek (evés ,ivás ,testi vágyak kielégítése ,alvás) anyagi javak hajszolása .

Igazándiból állatok ember bőrben illetve egy lehetőséggel azért többek már képesek a továbblépésre a fejlődésre ,létezik bennük egy isteni szikra amely inkarnációk során vagy valami Isteni kegy révén akár egyetlen megszületés alatt képes beragyogni lényüket visszavezetni őket a teljességbe. Igazi szeretetre képtelenek életükben csak szinonimaként használják ezt a szót. 

Életük kapcsolataik érdekek köré van csoportosítva, akkor érzik magukat biztonságban, ha uralkodhatnak. Kapcsolataik alárendelőek. A szeretet három arca közül csak erost képesek megtapasztalni ezt is csak legalacsonyabb formájában.
5. oktávon vannak azok az emberek, akikben megfogalmazódik az a kérdés: mi az élet értelme? Ki vagyok én? Honnan jöttem, hová tartok? Akinek adni mindig fontosabb, mint kapni! 

Aki az örömre igazándiból a más örömén keresztül képes, csak veled képes örülni! Megjelenik az önzetlen szeretet és a megbocsátásra való képesség. A szeretetet magasabb szinten éli meg, megjelenik az önzetlen szeretet.
Kapcsolataik mellérendelőek. 

Megszűnik, az én-te-ő helyette csak a mi létezik! Képes befogadni a szeretetet és azt kisugározni. Nyílt empatikus ,befogadó ,kíváncsi ,kreatív fejlődésre képes !

Megjelennek, olyan tulajdonságai melyek példaként szolgálhatnak azoknak, akik alacsonyabban rezegnek –segítik azok fejlődését—mint „élő kristályok „ hatnak másokra .

A szeretet több arcát képesek megtapasztalni úgy, mint erost „tantrikus” szinten és filost a „felebaráti „ szeretetet .Kialakulnak, megjelennek a finom érzékelések bizonyos formái : tisztán érzékelés,tisztánlátás ,tisztán hallás vagy ezek együtt. 

Ezen a szinten szinte már elérik a 6. oktávot.
Ezzel egy időben előtérbe kerül a ráció helyett az intuíció. Kezdenek vékonyodni az anyagi világot a szellemi világoktól elválasztó fátylak egyre többet, egyre tisztábban érzékel a magasabb dimenziókból, míg nem teljes biztonsággal nem tud ezek között „utazni”, kommunikálni.

6. oktáv az Istenember szintje. Amikor eggyé válik, az ember a szellemmel megéli a mystica uniot a mindennel való egység állapotát. Legyőzi”az anyagot –mivel ilyen értelemben a test is anyag azt teljes mértékben képes uralni, transzformálni. 

Már nem uralják a csillagai nincsenek gyengéi és nincsenek erősségei. Kiszakad, a dualitásból számára már nem létezik jó és rossz, számára nincs megosztottság. 

Megszabadul „keresztjétől” mely itt a 3 dimenziós létben köti az embert térhez és időhöz. Számára a tér és idő, mint korlát megszűnik. Azon a legmagasabb állandó rezgési szinten van, amit a fizikai test még éppen eltud viselni és képes számunkra is folyamatosan testben „mutatkozni” .

A szeretet mind három arcát jól ismerik eros,filos és megjelenik az agapé mint Isteni szeretet .Ők azok az „Avatárok „ Nagymesterek ,Szellemi vezetők akik egy korszak meghatározói képesek rezgésükkel ,aurájukkal akár egy egész földrész „kiegyensúlyozói” ,”fényei” lenni.


Az érdek ember mint kategória leginkább a negyedik oktávra vonatkozik ,még kísértésként jelen van az 5. oktávon is igaz itt már a motiváció változik és teljesen csak a 6. oktávon szűnik meg.


Érdekességképpen az 1. oktáv az ásványok szintje a 2. oktáv a növényeké a 3. oktáv az állatoké.
A megoszlása az embereknek az oktávok között (meglepő biztonsági öveket bekapcsolni) 85 % a 4. oktávon rezeg (lassan már szocializáltságuknál fogva próbálják eljátszani, hogy magasabb szinten, vannak), sajnos ez nem ezen múlik :-)

A maradék 15% -on osztozik az 5. és a 6. oktáv a hatodik oktáv már csak tízezred százalékokban mérhető –szerencsére egyre többen vannak, az 5- 6 oktáv határán elérik, de stabilan még nem tudják azt megtartani.


forrás: Szonda Imre

Szimbólumok

Beszédes szimbólumok - Titkos energiák vagy ez az isteni rend ?

A természeti népek tudtak valamit, amit mi már nem tudunk. Hittek abban, hogy az égitestek és a csillagok “vonulása” hatással van nem csak az aktuális életünkre, hanem az egész életutunkra, s ennek megfelelően pozícionálták a lakóépületeiket és szent templomaikat is. Az asztrológia tudománya a modernnek számító ismeretek között már csak a hókusz-pókusz kategóriát súrolja, pedig ha vesszük a fáradságot és őszintén elemezzük a saját csillagaink állását, megdöbbentő felfedezésekre juthatunk. Születésünk pillanata az egész életünk folyamát kijelöli, s bár a szabad akaratunkkal továbbra is azt teremtünk az életünkben, amit csak szeretnénk, figyelmen kívül hagyni a természet erejét szerintem kicsit merész lépés. Akár szeretnénk, akár nem, a természeti erők folyamatosan alakítják a hétköznapjainkat. Ha ezt bármikor is kétségbe vonnád, csak kérdezd meg a lányokat, hogy a 28 napig tartó Hold ciklus milyen hatással van rájuk…
Ami számomra nagyon érdekes, az az, hogy ha egy kicsit kinyitom a szemem, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a valódi kormányosok, Földünk politikai és gazdasági életének irányítói ezekkel az erőkkel jelek szerint tisztában vannak. És ezt nem is rejtik el a szemünk elől. Ebben a cikkben egy merész feltételezés-sorozattal(!) ezt szeretném némileg körbejárni. (Ha a konspirációs elméletektől a hideg ráz ki, akkor inkább nézd meg az Amerikai szépség c. filmet, kellemes kikapcsolódás !
Évekkel ezelőtt bejártam Latin-Amerikát, a mexikói Teotihuacan piramisaitól kezdve a guatemalai Tikalon át a Peruban található Machu Picchu-ig, valamint a Gízai Piramisokat is meglátogattam és megdöbbentő hasonlóságokat vettem észre egymástól több ezer kilométerre található helyeken. Az archeológusok és csillagászok szerint is az (állítólagosan) különböző kultúrák által épített piramisok elhelyezése páratlan asztronómiai tudást rejt. A mexikói Yucatan-félszigeten található Chitchen Itza piramisának – azt hiszem – déli lépcsőjén például a napéjegyenlőség napján egy kígyó képe rajzolódik ki, de még a Machu Picchuhoz az Andok hegyein át vezető ún. “Inkák útjának” a Cuzco városához közel eső 33 km-es szakaszán is csupa olyan szent templommal találkozunk, amelyek elhelyezése szinte fontosabb jelentőséggel bír, mint maga a híres “Öreg csúcs” (ezt jelenti quechua nyelven a Machu Picchu.) Érdemes megvizsgálni egy picit ezt az ősi tudást és azt, hogy a mindennapi szimbólumok hol és milyen mértékben utalnak helyenként arra, hogy ez a tudás “nem mindenkinek jár”. (Előre jelzem, hogy csak találgatok és nagyon is lehet, hogy tévedek!)


A TEMPLOMOS LOVAGOK SZELLEMISÉGE A MINDENNAPOKBAN

Ezen az első képen a Templomos lovagok – akik a középkor leghíresebb keresztény szerzetesrendje volt – szimbólumának (a Vöröskeresztnek!) a hatását mutatják. Minden angol gyarmat zászlójában is benne van ez a szimbólum, de még az Alfa Romeo autómárka logójában is. (Ha jobban megnézitek, az Alfa Romeo logójának másik oldalán pedig egy kígyó van, amelyik felfal egy embert. Ez vajon mit jelenthet szerintetek? Van annak esélye, hogy ezvéletlenül került oda?) Kutatások szerint ez a “brigád” olyan okkult (=rejtett) ismeretekkel is rendelkezett, hogy a mindenkori uralkodó osztálynál ez kicsapta a biztosítékot és a francia Szép Fülöp királynak köszönhetően megbuktatták a rendet 1307. október 13-án pénteken. Ezért szerencsétlen a mai napig a 13-mas szám, a péntek 13-ról nem is beszélve. (Jóllehet Jézus és 12 apostol is együtt 13-man voltak, úgyhogy ennek a számnak még ennél is nagyobb szimbolikája van.)
A különféle kutatásokon alapuló feltételezésem ott kezdődik, hogy ezek az okkult ismeretek nem tűntek el egyáltalán, csak a hivatalos magyarázatok nem foglalkoznak velük. (Nagyon fontos, hogy az okkult az csak annyit jelent, hogy elrejtett, semmi vudu-hókusz-pókusz nincsen benne!)
Az egyik ilyen nyílt titok a férfi és női kozmikus energiák összegyűjtésének szükségessége. Aki egy kicsit is utánanézett a modern bankrendszer kialakulásának, az találkozott a Rothschild dinasztiával, amelyet a XVIII. század második felében alapított az akkor még Bauer családnévre hallgató Mayer Amschel Bauer. (Ő volt az, aki azt mondta, hogy “Add nekem a pénz kibocsájtásának jogát és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket!”) Történelmi elbeszélések szerint fiait szétküldte Európában, hogy Párizsban, Londonban, Nápolyban és Bécsben, valamint Frankfurtban bankot alapítsanak és teremtsék meg a modern pénzkölcsönzés (hitelezés) hálózatát. Hogy ez sikerült-e nekik, az nem is kérdés (hiszen látjuk, hogy igen), hogy milyen energiák segítették ezt az utat, az azonban már nem annyira a közbeszéd tárgya. Ha megnézitek az alábbi képet, akkor ez elég sokatmondó.


A FÉRFI ÉS NŐI ENERGIÁK "BEGYŰJTÉSE"
Az obeliszk (fallikus szimbólum) maga a kozmikus férfierő begyűjtésére hivatott, a hozzájuk közel található kupolás szerkezetű épület (mely a befogadó anyaméhet szimbolizálja; nézzétek csak meg egy várandós nő pocakját a szülés előtt – mint egy kupola, nem?) pedig a női energiákat szívja magába. Ez a kettő egy végtelen harmóniát teremt (=a teremtés, megtermékenyítés lehetőségét létrehozza), mely ugyan az érzékszerveink által közvetlenül nem tapasztalható, ha politikai és gazdasági szempontból megvizsgáljuk ezt a 3 világvárost, a teremtő energiák hatékonysága szerintem nem kétséges. Persze lehet, hogy ez belemagyarázás. Engem mégis elgondolkodtat, hogy mind Párizsba, mind Londonba az egyiptomi Luxor-ból vitték oda az obeliszkeket, de lehet, hogy ez is csak véletlen…
Nem tudom, hogy láttátok-e a Baseball álmok c. filmet 1989-ből Kevin Costner főszereplésével. Abban van egy olyan jelenet, hogy a főhős hangokat hall, mely azt mondja:“Ha megépíted, eljön hozzád.” (angolul: “If you build it, he will come!“) Eleinte nem érti, hogy ez mit jelent, de aztán a történet során kiderül, hogy ez a mondat ugyanarra az elvre épül, mint az a motiváló idézet mely úgy szól, hogy “Amikor a diák készen áll, a tanár megjelenik.”Magyarul: Ha a megfelelő energiák megérkezésére vágyunk, akkor meg kell teremteni a környezetet azok befogadására. (Ha van időtök, nézzétek meg ezt a filmet, nagyon motiváló!)
Értitek, hogy miért fontos a szimbólumokkal telenyomni az egész világot?
Visszatérve az egyiptomból származó okkult infókhoz, a következő szimbólum a “Mindent látó szem”. Kutatások szerint ez a szem Hórusz, a sólyomfejű, egyik legfontosabb egyiptomi istenség szeme, s a szimbólum a megújulásra utal. Az amerikai 1 dolláros hátulján a 13 szintes piramis tetején ott “világít” Hórusz szeme (állítólag az övé), a köré írt szöveg pedig egy Új Világ Rendjéről (Novus Ordo Seclorum), és annak megfoganásáról (Annuit Coeptis) mesél. A média pedig olyannyira fontos szerepet játszik eme új világnak a megteremtésében, hogy a CBS hálózatának logójában és az AOL (America Online) logójának is központi szimbóluma lett ez a szem. Az Új Világrend szerintem(!) az Isteni törvényektől, az ún. Abszolútumtólelszakított rend, melyben a mindent átható teremtő energiákról való tudást egyszerűen le akarják tagadni, hogy a társadalmat félelemben tartással (+gyógyszerekkel és silány kajákkal) irányítani lehessen. (A mai világrend arról szól leginkább, hogy ki irányít, s ahogy már egy korábbi cikkemben is jeleztem, ez gazdasági szempontból legkönnyebben az adósság által érhető el.)


A "MINDENT LÁTÓ SZEM"
Ami nagyon érdekes és beszédes számomra, hogy eme weboldal néhány olvasójának köszönhetően már magyar felirattal elérhető Thrive c. szemfelnyitogató dokumentumfilm plakátja (+DVD borítója) is elgondolkodtatja az embert. (Ezt csak mint apró bónusz tettem ide…) Vajon miért ez a plakáttervet választották? Nem szeretném azt sugallni semmi esetre sem, hogy a Thrive is a háttérerők műve – és végtelen örömmel tölt el, közös munkánk eredményeként már sokak okosodhatnak belőle – csak hangosan gondolkodom felfelé pislogva…
Az 1 dolláros bankjegy egyébként egy másik érdekes szimbólumot is rejt, ez pedig a sötétben igen jól látó bagolynak a szimbóluma, mely a Koponya és Csontok (Skull and Bones) nevű titkos társaság egyik jelképe, többek között a Kaliforniában található Bohemian Grove éves összejövetelein is egy hatalmas bagoly előtt tartanak szertartásokat, és még a Washingtoni utcaképet is úgy alakították, hogy a bagoly energiáját “ébren tartsák”. Vajon miért olyan fontos számukra az, hogy jól lássanak a sötétben?


A BAGOLY, MELY JÓL LÁT A SÖTÉTBEN
A Skull and Bones egyébként olyannyira fontos társaság, hogy számos amerikai elnök (pl. ifjabb és id. George Bush is) ezek tagja volt (bár egy TV interjúban nyilatkozni nem igazán akartak róla – az interjút készítő, kényes kérdéseket feszegető riporter, Tim Russert néhány évre rá szívrohamban meghalt!), de ha visszamegyünk a történelemben, akkor más híres államférfiak is ennek a Yale Egyetemi privát klubnak a tagjai voltak, mielőtt fontos politikai és gazdasági tisztséghez jutottak.
(Ajánlom figyelmetekbe Stanley Kubrick: Tágra zárt szemek c. filmjét, az pontosan az ilyen privát társaságokba való bejutást mutatja be.) A Koponya és Csontok rendjének logója egyébiránt azért is beszédes, mert némileg utal a kalózkodás intézményére (“Elvesszük tőled azt, amiért te megdolgoztál” – lásd nemzetek eladósítása napjainkban és az adósság behajtása folyamatosan jelentkező adónemek által), már ha csak a hasonlóságot vizsgáljuk az is eléggé szembeötlő:


KOPONYA ÉS CSONTOK
A keleti okkultizmusból származik pl. a babiloni Szemirámisz királynő mondai alakjának jelentősége is, akinek figuráját a francia szabadkőművesség által 1876-ra tervezett, de csak 1886-ban az USA-ba eljuttatott Szabadság szoborban is megláthatjuk. Jordan Maxwell szerint (akit egy bekattant összeesküvés-elmélet gyártónak titulálnak mellesleg, de a meglátásai szerintem nagyon is logikusak igen gyakran) a korona a Napot szimbolizálja és mint az élet legfőbb energiaforrása nem véletlenül kapott ekkora jelentőséget megannyi természeti és világi vallásban egyaránt. Ahogyan azt a sokat vitatott Zeitgeist c. film első részében is hallottuk már, a világvallásokban megtalálható szimbolizmus is sokak szerint a Nap mozgására és működésére utal. Hogy ez valóban így van-e, nem szeretnék pálcát törni efölött, de azért tegyük fel a kérdés: Mi van, ha mégis igaz?


A NAP SZIMBÓLUMA
Bevallom nehezen tudom elképzelni azt, hogy ezek a szobrok, logók és világ különböző – stratégiailag fontos – pontjain elhelyezett jelképek attól “alakultak” ilyenné, hogy a tervezőnek éppen így “görbült” a keze. Persze lehet, hogy csak rossz szemüveg van rajtam…
Ami nagyon érdekes számomra, hogy ezeknek a titkos ismereteknek a tudása, birtoklása a beavatottak számára nem adható tovább és ha valaki ezt mégsem tartja tiszteletben, vagy fel akarja fedni, azzal “baleset” is történhet. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy pl. akár a reiki,pránanadi vagy egyéb keleti gyógyító, spirituális iskolákon végigmegyünk, a különböző szintek beavatottjai olyan képességekkel kezdenek rendelkezni, amelyről beszélni, magyarázatot adni nem szabad. Ennek persze elsősorban nem az az oka, hogy a tudást titkolni akarják, hanem az, hogy a tudás felelősséggel jár. Mivel az emberi tudatosság nem képes a kvantumugrásra, vagyis “képtelenek vagyunk gyorsabban futni, mint ahogyan a lábunk bírja”, ezért az sem mindegy, hogy milyen tempóban és körülmények között érnek bennünket a felismerések. Mint tudjuk, a kés nemcsak a zöldség vagy hús felszeletelésére alkalmas, hanem gyilkolni is lehet vele, ezért nagyon meg kell nézni azt, hogy kinek a kezébe kerül bizonyos ismeret. Ebből fakadóan pedig nem is hibáztatom azokat a titkos társaságokat sem, akik a tudást őrizni akarják. Számomra annak van sokkal inkább jelentősége, hogy ha jobb világot szeretnénk teremteni, akkor ezeket az információkat önmagunk tempójában(!) meg kell ismernünk, fel kell fednünk a tudatosságunk fejlődésével, mert az Isteni Mátrix (a mindent behálózó energiaháló) akkor tudja áthatni az emberiséget, ha az fel van rá készülve. (Ahogy már fentebb is írtam: a tanár akkor jelenik meg, ha a diák készen áll! Ez a folyamat nem fordítható meg!)
“Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” – Márk Evangéliuma
Akit tehát egyszer beengednek a “titkos tudás” tárházába, annak nem lehet bármit csinálni, tekintve, hogy az Isteni törvények ismerete rosszra és jóra egyaránt használható. Ami pedig a “baleseteket” illeti, az irányítók nagyon is megjelölik azokat a tragédiákat, amelyben az ő kezük van benne. A tűz, mely az egyik alap elem, s melyet a monda szerint Prométheusz (vesd össze a Wikipedia oldal jobb felső sarkában lévő képet a New Yorki Szabadság Szoborral, hmmm) lopott el az Istenektől az emberek számára az irányító hatalmak egyik legfőbb szimbóluma, a benne lévő energiára és fényre való utalással. Nézzétek meg a következő képet:


AZ ÖRÖKKÉ ÉGŐ LÁNG
Az első képen a new yorki Szabadság-szobor kezében tartott láng látható, a másodikon John Fitzgerald Kennedy elnök Arlington temetőben (Washington D.C.) található sírja, a harmadikon pedig Diana hercegnő halálának helyszínén emelt emlékmű a párizsi (Pont De) L’Alma hídon. Az első és a 3. kép meglepő hasonlósággal bír, de a lényeg az, ami mögötte van. J.F.K. beavatott volt és kiválasztott, mégis elárulta a támogatóit azzal, hogy a 11110-es elnöki rendelettel kivette a pénzkibocsájtás monopóliumát a FED kezéből. Diana pedig az angol királyi házat akarta éppen megszégyeníteni azzal, hogy felveszi a muszlim vallást és hozzá megy Dodi Fayed-hez, így aztán likvidálni kellett őket. (Érdekes adalék: A Lady Diana-t szállító Mercédesz a képen is látható alagút 13. oszlopának ment neki. Aki nem hiszi, nézzen utána…) Egyéb tervezett tragédiák (=gyilkosságok) esetében mindig nézzétek meg, hogy az emlékműben van-e örökké égő láng.
Egyébként ha már Lady Dianánál tartunk, nézzétek meg az emlékmű talapzatát. Nem csak, hogy a new yorki Szabadság szobor (és annak kicsinyített, szajna-parti párizsi másolatának) kezében tartott fáklyához hasonló lángcsóvát láthatunk, hanem egy ötágú csillag (más névenpentagram) van a talapzaton. Ennek pedig megint természeti jelentősége van, ami az alábbi képből csodálatosan látszik.


AZ ÖTÁGÚ CSILLAG MEGJELENÉSE
A kecskefejű ördögi arc nem más mint Baphomet – homlokán a pentagrammával – (történetéről bővebben egy igen sok ezoterikus infóval – melyet csak kiskanállal és egészséges szkepticizmussal ajánlok fogyasztásra! – telerakott oldalon olvashatsz: Baphomet története), akinek figurája, és szimbolikája olyan erős, hogy még a kommunizmus címereiben is mindenhol megtalálhatjuk az ötágú csillagot.
Amin érdemes elgondolkodni az a természeti erők tiszteletének kérdése. Számomra legalábbis az összes ilyen kutatás arra enged következtetni, hogy aki a tervezőasztalnál üldögél, az nem találgat és rulettezik, hanem nagyon is pontosan tudja, hogy mit és miért akar úgy, ahogy. Hozhatnék még számos példát, hogy milyen egyéb szimbolikával találkozhatunk, de ha már annyi tanulsága van ennek a cikknek bárki számára, hogy a meghatározó cégek logóin, jelentős történelmi események időpontján elgondolkodik, már közelebb leszünk a megoldáshoz így közösen. Természetesen nyitott vagyok minden olyan logikus magyarázatra, amely cáfolja a felsorolt feltételezéseket!
Egy rövid tanulságot így a végére mégis szeretnék odatenni, főleg azoknak, akik azt hiszik, hogy “Na, ez a Józsi is egy tökkelütött összeesküvés-elméletes f@sz”. Nekem az a véleményem, hogy amit látunk, az a teremtés tökéletes folyamata, csak nem vesszük észre, hogy a nem kívánt valósághoz mi szolgáltatjuk az energiát. Emlékeztek rá, hogynéhány bejegyzéssel ezelőtt úgy fejeztem be az egyik írást, hogy “Kezdetben volt a semmi, ami/aki meg akarta tapasztalni tudattalan önmagát, ezért létrehozta a valamit, hogy tapasztalati úton tudatossá váljon” és így már reflektálni tudott önmagára. Kiterjedése lett a dolgoknak azáltal, hogy nem egyetlen pontba sűrűsödött össze a végtelen potencialitás minden szintjét tartalmazó vanság, hanem a két pont közé már lehetett egyenest húzni, azaz a megtapasztalható valóság manifesztálódott! Ennek a megnyilatkozása leginkább a XX. században tapasztalható, csak sajnálatos módon már teljesen átitatta az emberi tudatot ez a matéria, s a belőle kiáramló reflexió illúziója. Sőt, az is meglehet, hogy a java ennek a folyamatnak még csak most következik. Erre a filmrészletre emlékeztek?



Az összeesküvés-elméletek hívői úgy tartják, hogy Lucifer maga az ördög, az én meglátásom pedig az, hogy Lucifer nélkül nem létezne a tapasztalati valóság. Már a neve is nagyon beszédes (i.e. “a fény hozója”), magyarul ő az, aki a fényt (=”A Semmi”) rávetítette egy külső pontra, ami által a tapasztalati valóság létrejöhetett egyáltalán. Az egy másik kérdés, hogy ezt a teremtő folyamatot bizonyos erők már nem pozitív, hanem negatív célokra használják, de a poláris világunkban minden csak az egymáshoz való viszonyítás által nyer értelmet, így az Isteni rend és Lucifer ugyanolyan párban vannak egymással, mint a hideg-meleg, jó-rossz, vagy a fent-lent. Lucifer nélkül nem lenne lehetséges a Teremtés eredményének megtapasztalása! (A fény hordozása tehát nem “ördögi” cselekedet, a fény-űzés viszont annál inkább! Vigyáznunk kell tehát, hogy tartalmas és kiegyensúlyozott vagy fényűző életet szeretnénk.) A valóság értelmezésének problematikája tehát ott kezdődik szerintem, hogy A FÉNY “felsőbbrendűségét” tagadni akarjuk (különben nem is lenne mit hordozni a jó “öreg” Lucifernek) és túlzottan beleragadtunk az anyagba…
Nekem az a véleményem, hogy a tudatosság ott kezdődik, amikor rájövünk, hogy az eszközöknek nincsen minősége (a kés szerintem fantasztikus találmány, csak tudni kell jót tenni vele!), ezért önmagunkat kell úgy beállítani, hogy a rendelkezésünkre álló természeti energiákat arra használjuk, hogy az emberiség egységgé kovácsolódjon a kétségbeesés helyett. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy erről ne csak pofázzunk (mint én itt a kibertérben), hanem az Isteni rend figyelembevételével alakítsuk az életünket, ami abban nyilvánul meg, hogy megvizsgálom a saját teremtményem környezeti hatását. Magyarul: ha egy olyan területen élsz, ahol a termőföldnek eső kell, de Te strandot akarsz létrehozni, akkor az a rend ellen van. Te ugyanis akkor keresel pénzt, ha a nem esik az eső, de termény csak akkor lesz, ha esik. Igen, tudom, az se jó, ha mindig esik az eső, viszont itt a benned lévő rezgés az, ami meghatározza a valóságot (az állandó napsütés vágyát rezged kifelé, mert akkor jönnek a vevők) és ez egy strand üzemeltetése esetén szemben áll azzal, mint ami a természetes körforgást figyelembe véve feljebb való: Eső nélkül nincs emberi élet! (Vagyis vidd a strandot oda, ahol nem gond az eső hiánya!)

"Józsi bácsi" gondolatai a világról

Eckhart Tolle: Az ego

Eckhart Tolle az Egóról






"Amikor az ego háborúzik, tudd, hogy csupán egy illúzió harcol az életben maradásáért.
Az az illúzió azt gondolja, hogy ő te vagy.
Első alkalommal nem könnyű figyelő jelenlétként ott lenni, különösen, amikor az ego túlélési üzemmódban működik, vagy amikor bekapcsolódott valamilyen múltbeli érzelmi minta.
Ám ha egyszer megérezted a dolog ízét, jelenléted ereje növekedni fog, és kisiklasz az ego szorító markából.
És ily módon egy olyan erő jelenik meg az életedben, ami sokkal hatalmasabb az egónál, sokkal hatalmasabb az elménél.
Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze.
A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva.
Ezért nevezhetjük azt jelenlétnek is.
Az emberi létezés végső célja – tehát a te célod is –, hogy ezt az erőt ebbe a világba hozza.
És ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért nem lehet az egótól való megszabadulást valami jövőbeli időpontban elérendő céllá tenni. Kizárólag a jelenlét képes megszabadítani téged az egótól, és kizárólag most lehetsz jelen, nem tegnap és nem holnap.
Csak a jelenlét képes lebontani benned a múltat, és tudja így átalakítani a tudati állapotodat.


Mi a spirituális föleszmélés?
A hit, hogy te lélek vagy?
Nem, az gondolat.
Az igazsághoz kicsit közelebb áll ugyan, mint az a gondolat, amelyik azt hiszi, hogy te az vagy, akit a születési anyakönyved jelez, de még mindig csupán gondolat. A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban.

Valószínűleg Buddha volt az első emberi lény, aki ezt tisztán meglátta, és így az anata (éntelenség) vált tanítása egyik központi elemévé.
S amikor Jézus azt mondta, hogy „Tagadd meg önmagad!”, akkor ezen azt értette: negáld – tagadd meg, utasítsd el – (és ezáltal bontsd le) az én illúzióját. Ha én valóban az „én” – ego – lennék, akkor abszurd lenne azt „megtagadni”.
Ami hátramarad, az a tudat fénye, amelyben érzékelések, megtapasztalások, gondolatok és érzések jönnek és mennek.
Ez a Lét, ez a mélyebb, valódi én. Ha ekként ismerem magamat, bármi történik is az életemben, annak többé már nincs abszolút jelentősége, csupán relatív fontossága van. Tisztelem azt, de az elveszti abszolút komolyságát, elveszti súlyosságát. Az egyetlen dolog, ami végső soron számít: tudom-e mindig érzékelni az életem hátterében lévő, esszenciális Létségemet, a vagyokot? Pontosabban fogalmazva: tudom-e érzékelni ebben a pillanatban azt a vagyokot, aki vagyok? Tudom-e esszenciális identitásomat tudatként érzékelni? Vagy elvesztem önmagamat abban, ami történik, elvesztem önmagamat az elmében, a világban?"


Eckhart Tolle: A világ csak belülről változhat meg!




"Ha az emberek érzékelésében van bizonyos fokú jelenlét – csöndes és éber figyelem –, akkor képesek érezni a minden teremtményben, minden életformában levő isteni életesszenciát, és felismerni, hogy az ugyanaz, mint saját esszenciájuk, s ezért úgy szeretik őket, mint önmagukat. Anélkül azonban a legtöbb ember csak a külső formát látja, s nincs tudatában a belső lényegnek, ahogy saját lényegének sem, és önmagának csupán testi és lélektani formájával azonosul.

Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést. Ezért játszott ősidők óta e három „megvilágosodott” életforma oly fontos szerepet az emberi tudat fejlődésében. Ezért lett például a lótuszvirág közepében ülő drágakő a buddhizmus központi jelképe, és ezért jelzi a fehér madár, a galamb, a kereszténységben a Szentlelket. Ők készítették elő a talajt a planetáris tudat még mélyebb megváltozásához, amire az emberi faj jelöltetett ki. Ez az a spirituális fölébredés, amelyet kezdünk megtapasztalni.

A keresztény tanítások szerint az emberiség szokványos, „normális” állapota az „eredendő bűn”. A bűn olyan szó, amit nagyon félreértettek és durván félrefordítottak. Ha szó szerint fordítjuk ógörögből – amely nyelven az Újszövetség íródott –, vétkezni annyit tesz, mint elvéteni a célt, ahogy az íjász elvétheti, eltévesztheti a célpontot. Vétkezni tehát azt jelenti, hogy eltéveszteni az emberi lét lényegét. Azt jelenti: ügyetlenül, vakon élni, s emiatt szenvedni és szenvedést okozni. Ismét azt látjuk, hogy a kifejezés – ha megfosztjuk kulturális terhétől és a félreértelmezéstől – az emberi állapottal örökölt működészavarra mutat rá.


Megpróbálni jó vagy jobb embernek lenni dicséretes és emelkedett szellemű célnak hangzik, ám valójában olyan törekvés, amit addig nem tudsz sikerre vinni, amíg nem történik benned tudatváltás. Azért nem tudod sikerre vinni, mert igyekezete valójában továbbra is ugyanannak a működészavarnak a része, jóllehet az önmegerősítésnek, a több iránti vágynak és az önmagunk fogalmi identitása – az énkép – megerősítésének már ravaszabb és kifinomultabb formája. Nem attól válsz jobbá, ha megpróbálsz jó lenni, hanem ha megtalálod azt a jóságot, ami már eleve benned van, és hagyod azt előbukkanni. Ám az csak akkor bukkanhat elő, ha tudati állapotodban valami alapvető változás történik.


E könyv címét egy bibliai prófécia ihlette, amely aktuálisabbnak tűnik, mint az emberi történelemben eddig bármikor. Az Ó- és Újszövetségben is megjelenik, és a létező világrend összeomlásáról beszél, valamint az „új ég és új föld” megjelenéséről.i Tudnunk kell, hogy az ég1 nem valami hely, hanem a tudat belső birodalmára vonatkozik. Ez a szó ezoterikus jelentése, és Jézus tanításában is ezt jelenti. A föld a formában megjelenő külső megnyilvánulás, ami mindig a belsőt tükrözi. A kollektív emberi tudat belülről szorosan összekapcsolódik az e bolygón zajló élettel. Az „új ég” az átalakult emberi tudatállapot megjelenése, az „új föld” pedig annak tükröződése a fizikai világban. Mivel az emberi élet és az emberi tudat belsőleg egy a bolygó életével, ezért szükségszerű, hogy a bolygó számos vidékén földrajzi és időjárási jellegű fölfordulás történjen, amely folyamat néhány megnyilvánulását már tapasztaljuk.


Az egyik legalapvetőbb elmestruktúra, amely révén az ego létrejön, az azonosulás (identifikáció). Az „identifikáció” két latin szóból ered: idem és facere. Az idem jelentése: „ugyanaz”; a facere jelentése: „csinálni”. Amikor tehát azonosulok (identifikálódom) valamivel, akkor „ugyanazzá teszem”. Ugyanazzá, mint micsoda? Ugyanazzá, mint az énem. Felruházom éntudattal, és így az az „identitásom” részévé válik. Az identifikálódás egyik legalapvetőbb szintje a dolgokkal való azonosulás. A játékom ugyanis később a kocsim, a házam, a ruhám stb. lesz. Dolgokban próbálom megtalálni magamat, de az valahogy sohasem sikerül, és végül elveszek bennük. Ez az ego sorsa.


Spirituális gyakorlatként javaslom, hogy figyeld
meg a dolgok világához fűző kapcsolatodat, különösen „az én…” szavakkal megjelölt dolgok esetében! Ébernek és őszintének kell lenned, hogy például megtudd: kötődik-e éntudatod az általad birtokolt javakhoz? Keltenek-e benned bizonyos dolgok kisfokú fontosság- vagy felsőbbrendűség-érzést? Hiányuk esetén érzel-e kisebbrendűségi érzést azokkal szemben, akiknek azokból többjük van, mint neked? Megemlítesz-e, mintegy mellékesen, olyan dolgokat, amiket birtokolsz – vagy dicsekszel-e velük –, hogy ezáltal értékesebbnek tűnj mások szemében és ennek révén a saját szemedben is? Érzel-e neheztelést vagy haragot, illetve éntudatgyengülést, ha valakinek nálad többje van, vagy amikor elveszíted valamilyen nagyra becsült tulajdonodat?


A büszkeségérzet, a kitűnni akarás, az én látszólagos erősödése a „több, mint…”, illetve gyengülés a „kevesebb, mint…” révén se nem jó, se nem rossz – az az ego. Az ego nem rossz. Csupán tudattalan. Ha megfigyeled magadban az egót, kezdesz túljutni rajta. Ne vedd az egót túl komolyan! Amikor egós viselkedést észlelsz magadban, mosolyogj! Olykor akár nevethetsz is. Hogyan tudott az emberiség ennek ilyen sokáig bedőlni?! Legfőképp pedig tudd, hogy az ego nem személyes valami. Az nem az, aki te vagy. Ha az egót személyes problémádnak tekinted, az pusztán az egódat erősíti.


„Boldogok a lélekben szegények – mondta Jézus –, mert övék a mennyek országa.”i Mit jelent a „lélekben szegények” kifejezés? Azt, hogy nincs belső teher, nincsenek azonosulások. Sem dolgokkal, sem olyan mentális fogalmakkal, amelyekben éntudat lenne. És mi a „mennyek országa”? A Lét egyszerű, ám mély öröme, ami akkor található meg, ha elengeded az azonosulásokat, és „lélekben szegénnyé” válsz.


Akadnak olyan emberek, akik minden vagyonukról lemondtak, mégis nagyobb egóval rendelkeznek, mint néhány multimilliomos. Ha elvonsz egyfajta azonosulást, az ego majd gyorsan talál egy másikat. Amíg identitással rendelkezik, az egót végső soron nem érdekli, hogy mivel azonosul. A fogyasztásellenesség vagy a magántulajdon-ellenesség csak újabb gondolatforma lenne, egy másik mentális álláspont, ami helyettesítheti a tulajdonnal való azonosulást. Lehetővé tenné számodra, hogy magadat jónak lásd, másokat pedig rossznak. Amint azt később megvizsgáljuk, az önmagadat jóvá, másokat rosszá kikiáltás az egyik legfontosabb egós elmeműködési minta, a tudattalanság egyik fő formája. Más szóval: az ego tartalma változhat; az elmestruktúra, amely az életben tartja, nem.

Ha még nem ismerős számodra a „belsőtest-tudatosság”, akkor egy pillanatra hunyd be a szemedet, és figyeld meg, van-e élet a kezeidben! Ne az elmédet kérdezd! Az azt felelné: „Semmit sem érzek.” Valószínűleg azt is mondja: „Valami érdekesebb gondolkoznivalót adj!” Tehát ahelyett, hogy az elmédet kérdeznéd, fordulj közvetlenül a kezeidhez! Ezen azt értem: ébredj a bennük lévő elevenség halovány érzésének tudatára! Az az életteliség ott van. Csupán oda kell irányítanod a figyelmedet, hogy észrevedd. Első alkalommal talán kis bizsergést érzel, később energiát vagy elevenséget. Ha figyelmedet egy ideig a kezednél tartod, az életteliség-érzés fölerősödik. Egyeseknek be sem kell ehhez csukni a szemüket. Ők képesek érezni „belső kezüket”, miközben tovább olvassák e szavakat. Ezt követően irányítsd figyelmedet a lábfejedre, tartsd ott kb. egy percig, és érezd egyszerre a kezedet és a lábfejedet! Ezután vond be a többi testrészedet is – lábadat, karodat, hasadat, mellkasodat stb. – ebbe az érzékelésbe, amíg az elevenség globális érzéseként az egész tested tudatába nem kerülsz!


Amit „belső testnek” nevezek, az már nem a test, hanem életenergia, a forma és a formamentesség között húzódó híd. Tedd szokásoddá, hogy minél gyakrabban érezd a belső testedet! Idővel már be se kell csuknod a szemedet ahhoz, hogy ezt érezd. Figyeld meg például, vajon képes vagy-e érezni a belső testet, miközben hallgatsz valakit! Ez szinte paradoxonnak, önmagának látszólag ellentmondó dolognak tűnik, ám amikor kapcsolatban vagy a belső testtel, akkor már nem azonosulsz a testeddel, sem az elméddel. Más szóval: már nem azonosulsz a formával; a formával való azonosulás felől a formamentes irányába mozdulsz el, mely utóbbit Létnek is nevezzük. Ez a te lényegi (esszenciális) identitásod. A testtudatosság nemcsak a jelen pillanatban horgonyoz le, hanem az egyúttal az ego börtönéből kivezető kijárat is. Továbbá: erősíti az immunrendszert, növeli a test öngyógyító képességét.


Az ego: a formával való azonosulás, az önmagadnak a valamilyen formában történő keresése és ezért elvesztése. A formák azonban nem csupán materiális tárgyak és fizikai testek. A külső formáknál – dolgoknál és testeknél – alapvetőbbek a gondolatformák, amelyek a tudatmezőben folyamatosan keletkeznek. A gondolatformák energiaképződmények, amelyek ugyan finomabbak és kevésbé sűrűk, mint a fizikai anyag, de attól még ugyanúgy formák. Amit a fejedben hallható, folyamatosan karattyoló hangként megfigyelhetsz, az a
szüntelen és kényszeres gondolkozás áramlása. Amikor minden gondolat teljesen leköti a figyelmedet, amikor oly mértékben azonosulsz a fejedben szóló hanggal és az azt kísérő érzelmekkel, hogy minden gondolatban és érzelemben elveszel, akkor teljesen azonosultál a formával, s ezért az ego a markában tart. Az ego visszatérő gondolatformák és kondicionált mentás-emocionális (gondolati-érzelmi) minták halmaza, amely énérzettel, éntudattal ruháztatott fel. Az ego akkor keletkezik, amikor Létséged, a „vagyok” – ami formamentes tudat – összekeveredik a formával. Ezt jelenti az azonosulás. Ez a Létfelejtés az elsődleges hiba, a teljes elkülönültség illúziója, ami a valóságot rémálommá változtatja.


Amikor tudatában vagy annak, hogy gondolkozol, az a tudatosság nem része a gondolkodásnak. Az a tudat egy másik dimenziója. És ez az a tudat, amelyik azt mondja: „vagyok”. Ha benned kizárólag gondolat lenne, akkor nem is tudnál arról, hogy gondolkozol. Olyan lennél, mint az álmodó, aki nem tudja, hogy álmodik. Olyannyira azonosulnál minden gondolattal, mint az álmodó az álomban fölbukkanó valamennyi képpel. Sok ember még midig így él, mint az alvajáró, régi, rosszul funkcionáló gondolkodásmóddal, amelyik folyamatosan újrateremti ugyanazt a rémálomszerű valóságot. Amikor tudod, hogy most álmodsz, akkor ébren vagy az álomban. A tudat másik dimenziója lépett be ekkor a képbe.

Amikor a körötted lévő formák elpusztulnak, vagy amikor a halál közelít, Létséged, a „vagyok” tudata kiszabadul a formával történt összegabalyodottságából: lélek szabadul ki az anyagba zártságából. Fölismered lényegi identitásodat, mint formamentest, mint mindent átható jelenlétet, mint minden forma és azonosulás előtti Létet. Rájössz, hogy maga a tudat vagy, és nem az, amivel a tudat azonosult. Ez Isten békéje. A végső igazsága annak, aki vagy, mert az nem az „én… vagyok”, hanem a „vagyok”.


A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme. Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság. A gondolkodásodat, elméd tartalmát persze kondicionálja a múlt: a nevelésed, a kultúrád, a családi háttered stb. Valamennyi elmetevékenységed központi magvát néhány olyan ismétlődő és szívós gondolat, érzelem és reaktív minta alkotja, amivel te a legnagyobb mértékben azonosulsz. Ez az entitás maga az ego.

A legerősebb védelmed mindazonáltal az, ha tudatos vagy. Akkor válik valaki számodra ellenséggé, ha tudattalanságát – ami az ego – személyes ügynek tekinted. A nem reagálás nem a gyengeség, hanem az erő jele. A nem reagálásra egy másik szó: a megbocsátás. Megbocsátani annyi, mint szemet hunyni; vagy még inkább keresztülnézni. Keresztülnézel az egón, hogy lásd a minden emberben – az ő esszenciájaként – ott lévő épelméjűséget.

Az ego nem csak más emberekkel, hanem helyzetekkel kapcsolatban is imád panaszkodni és megbántódni. Amit egy emberrel, azt egy helyzettel kapcsolatban is meg tudod tenni: ellenségeddé változtatod. A kimondatlan következtetés minden esetben ilyesmi: „ennek nem lenne szabad megtörténnie”; „nem akarok itt lenni”; „nem akarom ezt tenni”; „tisztességtelenül bánnak velem”. Az ego legeslegnagyobb ellensége pedig természetesen a jelen pillanat, ami maga az élet.


Figyeld meg, el tudod-e kapni – tehát észre tudod-e venni – a fejedben szóló hangot esetleg már abban a pillanatban, ahogy valamivel kapcsolatban panaszkodni kezd; és ismerd föl való voltában: az ego hangja, nem több, mint egy kondicionált elmeminta, egy gondolat. Valahányszor észreveszed a hangot, azt is fölismered majd, hogy te nem a hang vagy, hanem az, aki annak tudatában van. Valójában te az a tudatosság vagy, aki tudatában van a hangnak.


Az elengedés – a megbocsátás – megpróbálása nem válik be. A megbocsátás azonban természetes módon következik be, amint megérted, hogy a sérelemnek nincs egyéb célja, mint megerősíteni az én hamis tudatát, fenntartani az egót. Ez a megértés felszabadító hatású. Jézus tanítása – „bocsáss meg ellenségeidnek” – alapvetően az emberi elmében működő egyik legfontosabb egós szerkezet lebontására vonatkozik.
A múltnak nincs hatalma megakadályozni téged abban, hogy most jelen légy. Csak a múlttal kapcsolatos sérelmed tudja azt megtenni. És mi a sérelem? Régi gondolatok és érzelmek málhája.


Amikor panaszkodsz, abban kimondatlanul az is benne van, hogy neked igazad van, viszont az illető, akiről panaszkodsz, akire reagálsz, ő téved; hogy te jó vagy, ám a helyzet, amiről panaszkodsz, amire reagálsz, az rossz.

Semmi sem erősíti oly mértékben az egót, mint amikor „igazam van”. Az „igazam van”: azonosulás egy gondolati állásponttal, nézőponttal, véleménnyel, értékítélettel, történettel. Persze ahhoz, hogy neked legyen igazad, szükséged van valakire, akinek nincs, aki téved, ezért az ego imádja bebizonyítani, hogy a másik téved, mert akkor neki igaza van. Más szóval: másokat a tévedés pozíciójába kell hoznod ahhoz, hogy erősebben érezhesd, ki vagy te. Nem csupán személyt, helyzetet is lehet panaszkodás és reaktivitás révén a „téves”, a „rossz” pozíciójába helyezni, amiben burkoltan az is mindig benne van, hogy „ennek most nem kéne történnie”. Ha igazad van, akkor az általad megítélt és vétkesnek talált személyhez vagy helyzethez viszonyítva képzelt erkölcsi fölénybe kerülsz. Ez a fölénytudat az, ami után az ego sóvárog, s amelyen keresztül önmagát megerősíti.


Csupán egyetlen abszolút igazság létezik, és minden más igazság abból sugárzik ki. Ha megleled azt az igazságot, tetteid ahhoz igazodnak. Az emberi cselekvés tükrözheti az igazságot, vagy tükrözhet illúziót. Szavakba lehet-e önteni az igazságot? Igen, de a szóhalmaz nem maga az igazság. Azok a szavak csak rámutatnak arra.
Az igazság elválaszthatatlan attól, aki vagy. Igen, te vagy az igazság. Ha máshol keresed, minden esetben csalódni fogsz. Maga a Lét, aki vagy, az az igazság. Jézus megpróbálta ezt megértetni, amikor így fogalmazott: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”i Ezek a Jézus által kiejtett szavak alkotják az igazságra mutató egyik legerőteljesebb és legközvetlenebb útjelzőt, ha jól értik őket. Ha azonban félreértelmezik, akkor hatalmas akadállyá válnak. Jézus a legmélyebb vagyokról, a minden férfi és nő – valójában minden létforma – esszenciális identitásáról beszél. Arról az életről, aki vagy. Néhány keresztény misztikus ezt nevezi a bennünk élő Krisztusnak; a buddhisták Buddha-természetnek mondják; a hinduk számára ez az Atman, a bennünk élő Isten. Amikor kapcsolatban állsz ezzel a benned lévő dimenzióval – és a kapcsolatban állás a természetes állapotod, nem pedig valami csodálatos teljesítmény –, akkor minden tetted és kapcsolatod azt a minden élettel való egységedet fogja visszatükrözni, amit mélyen belül érzel. Ez a szeretet. Törvények, parancsolatok, szabályok és előírások azoknak kellenek, aki el vannak vágva attól, akik ők: a bennük lévő igazságtól. Azok a törvények, parancsolatok, szabályok és előírások megakadályozzák az ego legdurvább kicsapongásait, ám sokszor még ezt sem érik el. „Szeress, és tégy, amit akarsz!” – mondta Szent Ágoston. E mondatnál – szavakkal – nem lehet sokkal közelebb jutni az igazsághoz.

Bizonyos esetekben ugyan szükség lehet arra, hogy magadat megvédd, vagy valakit megvédj, nehogy egy másik ember kárt tegyen bennetek, ám őrizkedj attól, hogy küldetéseddé tedd „a gonosz kiirtását”, mert akkor valószínűleg ép azzá válsz, ami ellen harcolsz! Ha harcolsz a tudattalansággal, az téged is a tudattalanságba fog lehúzni. A tudattalanságot – a zavart működésű, egós viselkedést – sohasem lehet annak megtámadásával legyőzni. Még ha le is győzöd ellenfeledet, a tudattalanság egyszerűen beléd költözik, vagy az ellenfél – új jelmezben – ismét felbukkan. Bármi ellen is harcolsz, az erősebbé válik; és aminek ellenállsz, az fennmarad.


Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva. Ezért nevezhetjük azt jelenlétnek is. Az emberi létezés végső célja – tehát a te célod is –, hogy ezt az erőt ebbe a világba hozza. És ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért nem lehet az egótól való megszabadulást valami jövőbeli időpontban elérendő céllá tenni. Kizárólag a jelenlét képes megszabadítani téged az egótól, és kizárólag most lehetsz jelen, nem tegnap és nem holnap. Csak a jelenlét képes lebontani benned a múltat, és tudja így átalakítani a tudati állapotodat.

Mi a spirituális föleszmélés? A hit, hogy te lélek vagy? Nem, az gondolat. Az igazsághoz kicsit közelebb áll ugyan, mint az a gondolat, amelyik azt hiszi, hogy te az vagy, akit a születési anyakönyved jelez, de még mindig csupán gondolat. A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban. Valószínűleg Buddha volt az első emberi lény, aki ezt tisztán meglátta, és így az anata (éntelenség) vált tanítása egyik központi elemévé. S amikor Jézus azt mondta, hogy „Tagadd meg önmagad!”, akkor ezen azt értette: negáld – tagadd meg, utasítsd el – (és ezáltal bontsd le) az én illúzióját. Ha én valóban az „én” – ego – lennék, akkor abszurd lenne azt „megtagadni”.


Miért a félelem a mögöttes érzelem? Mert az ego a formával való azonosulásból származik, és mélyen belül tudja, hogy egyetlen forma sem állandó, tudja, hogy azok mind mulandóak. Az ego körül ezért állandóan ott lebeg a bizonytalanságérzés, még akkor is, ha a felszínen magabiztosnak tűnik.

Amint fölismered és elfogadod, hogy egyetlen szerkezet (forma) sem stabil, még a látszólag szilárd, anyagi forma sem, békesség ébred benned. Azért, mert a valamennyi forma mulandóságának fölismerése ráébreszt a benned rejlő formamentes dimenzió létére, amely már halálon túli. Jézus ezt nevezte „örök életnek”.


Általában gratulálok, amikor valaki azt mondja nekem: „Már azt se tudom, ki vagyok.” Megrökönyödve kérdezik: „Azt akarod ezzel mondani, hogy jó dolog zavarban lenni?” Erre azt javaslom: „Vizsgáld meg! Mit jelent összezavartnak lenni? A ’nem tudom’ nem zavartság. A zavartság az, hogy: ’Nem tudom, de tudnom kéne’ vagy ’Nem tudom, de tudnom kell’. Lehetséges-e, hogy szélnek ereszd azt a hiedelmedet, miszerint tudnod kéne vagy tudni akarod, hogy ki vagy? Másként megfogalmazva: fel tudsz-e hagyni azzal, hogy fogalmi definícióktól várd el, hogy azok éntudatot adjanak neked? Fel tudsz-e hagyni azzal, hogy gondolattól várd el, hogy az éntudatot adjon neked? Amikor szélnek ereszted a hiedelmet, miszerint tudnod kéne, illetve tudni akarod, hogy ki vagy, akkor mi történik a zavartsággal? Hirtelen eltűnik. Amikor teljesen elfogadod, hogy nem tudod, akkor történetesen a lelki béke és a világosság olyan állapotába lépsz be, ami közelebb visz ahhoz, aki valójában vagy, mint amilyen közel gondolat valaha is vihetne. Önmagadat gondolattal definiálni: önmagad korlátozása.”

A spontaneitás, a vidámság és az öröm nem részei az egó felvett szerepeinek szerepnek.

Ha boldogtalanság van benned, akkor először is be kell ismerned, hogy az ott van. De ne mondd, hogy „boldogtalan vagyok”! A boldogtalanságnak semmi köze ahhoz, aki vagy. Mondd azt: „Boldogtalanság van bennem.” Majd kutakodj! A dolognak köze lehet a helyzethez, amiben épp leledzel. A helyzet megváltoztatásához esetleg cselekedned kell, vagy ki kell lépned a szituációból. Ha pedig történetesen semmit sem tehetsz, akkor nézz szembe azzal, ami van, és mondd: „Nos, ebben a pillanatban ez van. Választhatok: vagy elfogadom, vagy nyomorultul érzem magam.” A boldogtalanság elsődleges oka sohasem a helyzet, hanem az arról alkotott gondolatod. Légy tudatában gondolataidnak! Válaszd el őket a szituációtól, ami mindig semleges, ami mindig úgy van, ahogy van. Ott a helyzet, illetve a tény; itt pedig a vele kapcsolatos gondolatom. Ahelyett, hogy történeteket kreálnál, maradj a tényeknél! Például a „tönkrementem”: történet. Ez korlátoz, és megakadályozza, hogy hatékony lépéseket tegyél. A „fél dollár maradt a bankszámlámon”: tény. A tényekkel történő szembenézés mindig erőt adó. Légy tudatában, hogy javarészt a gondolataid teremtik meg az érzéseidet! Lásd meg a gondolkodásod és az érzelmeid közti kapcsolatot! Ahelyett, hogy a gondolataid és az érzelmeid lennél, légy a mögöttük meghúzódó tudatosság!

Ne keresd a boldogságot! Ha keresed, nem találod meg, mert a keresés a boldogság ellentéte. A boldogság mindig elérhetetlen, ám a boldogtalanságtól meg tudsz szabadulni, most rögtön, ha szembenézel azzal, ami van, ahelyett, hogy azzal kapcsolatos történeteket kreálnál. A boldogtalanság elfedi a természetes jóllétedet és lelki békédet, a valódi boldogság forrását.


Légy éber! Keringenek-e olyan gondolatok az elmédben, amelyek valójában papád és mamád internalizált (bensőddé tett) szavai, amelyek valami ilyesmit mondanak: „Nem vagy elég jó! Sose viszed semmire!”, vagy valami más kritikát, mentális álláspontot fogalmaznak meg? Ha van benned tudatosság, akkor képes leszel annak tekinteni ezt a fejedben szóló hangot, ami: egy régi, a múlt által kondicionált gondolatnak. Ha van benned tudatosság, akkor többé már nem kell hinned minden gondolatodban, amit gondolsz. Azok nem többek, mint régi gondolatok. A tudatosság: jelenlét; és kizárólag a jelenlét képes feloldani a benned lévő tudattalan múltat.


Az emberiség arra rendeltetett, hogy túljusson a szenvedésen, ám nem úgy, ahogy azt az ego képzeli. Az ego számos hibás feltételezésének, számos téveszmés jellegű gondolatának egyike: „Nem kéne szenvednem!” A gondolat néha valaki hozzád közelállóra tevődik át: „A gyerekemnek nem kéne szenvednie!” Valójában épp ez a gondolat húzódik meg a szenvedés gyökerénél. A szenvedésnek nemes a célja: a tudat fejlődése és az ego fölperzselése. A keresztre feszített ember képe archetípusos kép. Ő minden férfi és minden nő. Amíg ellenállsz a szenvedésnek, addig az lassú folyamat, mert az ellenállás több fölégetendő egót produkál. Amikor azonban elfogadod a szenvedést, felgyorsul a folyamat, mert immár tudatosan szenvedsz. Elfogadhatod a szenvedést a magad számára, vagy elfogadhatod azt valaki más – például gyermeke, papád, mamád – számára is. A tudatos szenvedésben már ott a transzmutáció, az átváltozás. A szenvedés tüze a tudat fényévé válik.
Az ego azt mondja: „Nem kéne szenvednem!”, és ennek a gondolatnak a hatására még többet szenvedsz. A „nem kéne szenvednem” az igazság eltorzítása, márpedig az igazság mindig paradox jellegű. Az igazság ugyanis az, hogy igent kell mondanod a szenvedésre, mielőtt transzcendálhatod – túllépheted – azt.


Hogyan hozhatod be egy elfoglalt család életébe, a gyermekeddel való kapcsolatodba a Létet? A kulcs: adj a gyermekednek figyelmet! Kétféle figyelem létezik. Az egyiket formaalapú figyelemnek nevezhetjük. A másik a formamentes figyelem. A formaalapú figyelem valamilyen módon mindig a cselekvéshez vagy az értékeléshez kötődik. „Elkészítetted a házi feladatodat? Edd meg a vacsorádat! Tedd rendbe a szobádat! Mossál fogat! Tedd ezt! Hagyd azt abba! Siess, készülj el!”


Emberi lény vagy. Mit jelent ez? Az élet uralása nem irányítás kérdése, hanem az emberi és a Lét közti egyensúly megtalálásának a kérdése.1 Mama, papa, férj, feleség, fiatal, idős; a szerepek, amiket játszol, a funkciók, amiket betöltesz, bármi, amit teszel: mindez az emberi dimenzióhoz tartozik. Valamennyinek megvan a maga helye, és azt tiszteletben is kell tartani, ám önmagukban azok nem elegendőek a kiteljesedett, valóban jelentőségteljes kapcsolathoz, illetve élethez. Önmagában az emberi sohasem elég, függetlenül attól, hogy mennyire keményen igyekszel, vagy mit érsz el. A másik rész: a Lét. A Lét magában a tudat rezdületlen, éber jelenlétében található meg: a tudatban, aki vagy. Az ember: forma. A Lét: formamentes. Az emberi és a Lét nem különálló dolgok. Egymásba szövődnek.


Csak a formán túl, a Létben vagytok egyenlők, és csak akkor lehet a kapcsolatotokban igazi szeretet, ha megtalálod magadban a formamentes dimenziót. A jelenlét, aki vagy, az időtlen vagyok, felismeri önmagát a másikban, és a másik (adott esetben a gyerek) szeretve – más szóval: „felismerve” – érzi magát.

Szeretni azt jelenti: felismerni önmagadat a másikban. A másik „másságát” ekkor a tisztán emberi dimenzióra, a forma világára jellemző illúzióként látod már. A szeretet iránti vágyódás, ami minden gyerekben ott él, valójában a felismerés iránti vágy – ám nem a forma, hanem a Lét szintjén. Ha a szülők csak a gyerek emberi dimenzióját tisztelik, és figyelmen kívül hagyják a Létet, akkor a gyerek érezni fogja, hogy a kapcsolat nem teljes, hogy valami kulcsfontosságú dolog hiányzik, és fájdalom halmozódik fel benne, s néha még a szülő ellen irányuló, tudattalan neheztelés is. „Miért nem veszel észre?” A fájdalom vagy a neheztelés mintha ezt mondaná.


Szokták mondani, hogy „Isten: szeretet”, ám ez nem teljesen pontos megfogalmazás. Isten az élet számtalan formájában és az azokon túl létező egy élet. A szeretet dualitást (kettősséget) feltételez: szerető és szeretett, alany és tárgy. A szeretet tehát az egység felismerése a kettősség világában. Ez Isten beleszületése a forma világába. A szeretet a világot kevésbé világivá, kevésbé sűrűvé, az eddiginél áttetszőbbé teszi az isteni dimenzió, maga a tudat fénye számára.


Hogyan lehetek önmagam?” S ezt követően az elme kifejleszt valamilyen stratégiát: „Hogyan legyek önmagam?” Újabb szerep. A „Hogyan lehetek önmagam?” történetesen rossz kérdés. Feltételezi, hogy tenned kell valamit ahhoz, hogy önmagad lehess. Holott a „hogyan” nem állja meg itt a helyét, mert te már most önmagad vagy. Csupán hagyj fel azzal, hogy fölösleges adalékot adsz ahhoz, aki már vagy! „Csakhogy nem tudom, ki vagyok. Nem tudom, mit jelent önmagamnak lenni.” Ha tökéletesen jól tudod érezni magadat úgy, hogy nem tudod, ki vagy, akkor az vagy, ami ekkor visszamarad: az emberi mögötti Lét, a színtiszta „lehetségesség” tere, s nem valami már meghatározott dolog.

Mondj le arról, hogy definiáld önmagadat magad vagy mások számára! Nem fogsz belehalni. Életre kelsz. És ne foglalkozz azzal, hogy mások hogyan definiálnak téged! Amikor meghatároznak, önmagukat korlátozzák, az pedig az ő gondjuk. Valahányszor kapcsolatba lépsz emberekkel, elsődlegesen ne funkcióként vagy szerepként vegyél részt az interakcióban, hanem a tudatos jelenlét tereként!

Az ego nem tud különbséget tenni egy helyzet, annak értelmezése és a helyzetre adott reakciója közt. Azt mondod: „Milyen szörnyű nap!”, s nem veszed észre, hogy a hideg szél és az eső – vagy bármilyen állapot, amire reagálsz – nem szörnyű. Olyan, amilyen. Ami szörnyű, az a reakciód, az állapottal szemben fellépő belső ellenállásod, és az érzelem, amit ez az ellenállás megteremt. Shakespeare szavaival: „Nincs sem jó, sem rossz, csak a gondolkodás teszi azzá.”i Ráadásul a szenvedést vagy negativitást az ego gyakran tévesen élvezetnek könyveli el, mert egy pontig annak révén erősítheti magát.



A felsorolt feltevések – megvizsgálatlan gondolatok – mindegyikét összetéveszted a valósággal. Ezek olyan történetek, amiket az ego teremt, hogy meggyőzzön: most nem élhetsz békességben, illetve most nem lehetsz teljesen önmagad. Békességben élni; illetve annak lenni, aki vagy, azaz önmagadnak lenni: ugyanaz. Az ego azt mondja: valamikor a jövőben talán békességben élhetek, ha ez, az vagy amaz történik; vagy ha ezt megszerzem; vagy ezzé-azzá válok. Vagy azt mondja: sohasem élhetek már békességben, mert a múltban ez meg ez történt. Hallgasd meg az emberek történeteit, és rájössz, valamennyinek azt a címet adhatnánk: „Ezért nem élhetek most békességben”. Az ego nem tudja, hogy számodra az egyetlen lehetőség a lelki békéhez a jelen pillanat. Vagy tán tudja, ám attól fél, hogy erre rájössz. A lelki béke ugyanis – végül – véget vet az egónak.


Hogyan lehet békésnek lenni most? Ha békét kötsz a jelen pillanattal. A jelen pillanat a „pálya”, ahol az életed „játszmája” történik. Sehol máshol nem történhetne. Ha már békét kötöttél a jelen pillanattal, figyeld meg, mi történik, milyen tettre vagy képes, illetve milyen tettet választasz? Pontosabban fogalmazva: mit tesz az élet rajtad keresztül? Négy szó hordozza az élet művészetének titkát, minden siker és boldogság titkát: egynek lenni az élettel. Egynek lenni az élettel azt jelenti: egynek lenni a mosttal. Ebben az esetben felismered, hogy nem te éled az életedet, hanem az élet él rajtad keresztül. Az élet a táncos, te pedig a tánc vagy.


Az ego imádja a valósággal kapcsolatos neheztelést. Mi a valóság? Bármi, ami éppen van. Buddha úgy nevezte: tatata, azaz az élet ilyensége, ami nem több, mint ennek a pillanatnak az ilyensége. Ellenszegülni ennek az ilyenségnek: ez az ego egyik alapvető vonása. Ez teremti meg a negativitást, amin az ego virul, a boldogtalanságot, amit imád. Ily módon szenvedést okozol magadnak és másoknak, és még csak nem is tudod, hogy ezt teszed, nem tudod, hogy földi poklot teremtesz. Szenvedést teremteni anélkül, hogy tudnál róla: ez a tudattalanul élés lényege; ezt jelenti a teljesen az ego szorításában élni. Döbbenetes és szinte hihetetlen, hogy az ego milyen mértékben képtelen észrevenni önmagát, és azt, hogy mit művel. Pontosan azt teszi, amiért másokat elítél, és ezt mégsem veszi észre. Ha erre rámutatsz, akkor haragosan tagadja, s okos érveket és önigazolást keres, hogy eltorzítsa a tényeket. Ezt teszik emberek, vállalatok, kormányok. Ha már minden egyéb csődöt mondott, akkor az ego a kiabáláshoz, vagy akár a testi erőszakhoz folyamodik. Beküldi a tengerészgyalogosokat. Így már érthetjük Jézus keresztfáról mondott szavait: „…bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek”.


„Egy nap megszabadulok az egótól!” Ki mondja ezt? Az ego. Az egótól való megszabadulás valójában nem nagy feladat. Könnyű ügy. Mindössze annyit kell tenned, hogy tudatában vagy gondolataidnak és érzéseidnek, ahogy azok keletkeznek. Ez valójában nem is igazán „cselekvés” hanem éber „látás”. Ebben az értelemben igaz, hogy semmit sem tehetsz az egótól való megszabadulás érdekében. Amikor a váltás – a gondolkodásról a tudatosságra történő átváltás – megtörténik, akkor az életedben az ego eszességénél sokkal hatalmasabb értelem kezd működni. A tudatosság révén az érzelmek, sőt még a gondolatok is személytelenné válnak. Fölismered azok személytelen természetét. Többé már nincs bennük én. Azok csupán emberi érzelmek, emberi gondolatok. Teljes személyes történelmed – ami végső soron nem több egy történetnél, egy gondolat- és érzelemhalomnál – másodlagossá válik, és már nem foglalja el tudatod előterét. Már nem képezi éntudatod alapját. Te a jelenlét fénye vagy, az a tudatosság, ami megelőzi a gondolatokat és érzelmeket, s ami azoknál sokkal mélyebb.


A zenben úgy fogalmaznak: „Ne keresd az igazságot! Csak hagyj fel a vélemények dédelgetésével!” Mit jelent ez? Ereszd szélnek az elmével való azonosulást! Akkor az, aki az elmén túl te vagy, magától előemelkedik.


A legtöbb ember gondolkodása akaratlan, automatikus és ismétlődő. Nem több, mint egyfajta mentális „zizegés”, és nem szolgál valódi célt. Valójában nem is gondolkozol, a gondolkozás történik veled. A „gondolkodom” állítás ugyanis akarást tartalmaz. Feltételezi, hogy beleszólásod van a dologba, hogy részedről ott a döntés lehetősége. A legtöbb ember esetében azonban még nem ez a helyzet. A „gondolkodom” ugyanis olyan hamis állítás, mint azt mondani „emésztek” vagy „keringetem a véremet”. Az emésztés történik, a vérkeringés történik, a gondolkodás történik

A fejben szóló hang önálló életet él. A legtöbb ember e hang kiszolgáltatottja; őket lényegében „megszállta” a gondolat, megszállta az elme. És mivel az elmét a múlt kondicionálta, ezért arra kényszerülsz, hogy újra és újra előadd a múltat. A keleti terminológiában ez a karma. Ha azonosulsz ezzel a hanggal, akkor erről mit sem tudsz. Ha tudnál róla, akkor már nem lennél „megszállott”, hiszen igazi megszállottságról csak akkor beszélhetünk, amikor a megszálló lényt önmagadnak hiszed, más szóval: amikor azzá válsz.

A gondolatáramlás mellett – bár attól nem teljesen elkülönülve – létezik az ego egy másik dimenziója is: az érzelem. Ezzel nem azt állítom, hogy minden gondolkodás és érzés az egótól származik. Azok csupán akkor válnak egóvá, ha azonosulsz velük, és teljesen átveszik fölötted az irányítást. Más szóval: amikor belőlük „én” lesz.





Fizikai szervezetednek, tehát a testednek, megvan a maga intelligenciája, ahogy minden más életforma szervezetének is. Ez az intelligencia reagál arra, amit az elméd mond, reagál a gondolataidra. Az érzelem tehát a testnek az elmédre adott reakciója. A test intelligenciája természetesen elválaszthatatlan az egyetemes intelligenciától, valójában az univerzális értelem számtalan megnyilvánulásának az egyike. Az ad a fizikai szervezetedet alkotó atomok és molekulák közé időleges kohéziót, összetartó erőt. Az a test minden szervének működése mögött megbúvó szervező elv. Az irányítja az oxigén és az elfogyasztott étel energiává alakulását; a szívverést és a vérkeringést; az érzékszerveken át befutó információk idegi impulzusokká alakítását, hogy azok az agyba érkezve dekódolódhassanak, majd újra összeállítva a külső valóság koherens (összefüggő) belső képét adhassák. Mindezt, ahogy sok ezer egyéb, ezekkel egy időben zajló funkciót is, ez az értelem koordinálja tökéletesen. Nem te működteted a testedet. Az intelligencia működteti. A szervezet környezetre adott válaszreakciói is az ő feladatkörébe tartoznak. Ez minden életformára igaz. Ez ugyanaz az értelem, mint amelyik fizikai formába öntötte a növényt, majd azt követően a növényből előbújó virágként is megnyilvánul; virágként, ami reggel kinyitja szirmait, hogy befogadja a napsugarakat, majd este bezárja őket. Ez ugyanaz az intelligencia, amelyik Gaiaként, a Föld bolygót jelentő összetett élőlényként is manifesztálódik.


Bár a test rendkívül értelmes, mégsem tud különbséget tenni a valós helyzet és egy gondolat között. Minden gondolatra úgy reagál, mintha az valóság lenne. Nem tudja, hogy az csupán gondolat. A test számára egy aggodalmas, félelemmel teli gondolat azt jelenti, hogy „veszélyben vagyok”, és ennek megfelelően reagál, még akkor is, ha ekkor éppen a meleg, kényelmes ágyadban fekszel az éjszaka közepén. A szív szaporábban ver, az izmok összehúzódnak, a légzés felgyorsul. Energia gyűlik össze, de mivel a veszély csupán mentális kitaláció, ezért az energia nem vezetődik le. Egy része visszatáplálódik az elmébe, ami még szorongóbb gondolatot generál. A maradék energia mérgezővé válik, és akadályozza a test harmonikus működését.



A fejben lévő hang elmond egy történetet, amit a test elhisz, és reagál rá. Ezek a reakciók az érzelmek. Ezek az érzelmek aztán energiát táplálnak vissza azokba a gondolatokba, amelyek a kezdeti érzelmet megteremtették. Ez a megvizsgálatlan gondolatok és érzelmek közt kialakult ördögi kör hozza létre az érzelmi gondolkodást és az érzelmi történetgyártást.



Valójában minden szakadatlan mozgásban levő, rezgő energiamező. A szék, amin ülsz, s a könyv, amit a kezedben tartasz, csupán azért tűnik szilárdnak és mozdulatlannak, mert érzékszerveid így észlelik az ő rezgésüket, más szóval: a molekulák, atomok, elektronok és szubatomi részecskék szakadatlan mozgását, amit te székként, könyvként, faként vagy testként percipiálsz (észlelsz). Amit fizikai anyagnak érzékelünk, az bizonyos frekvenciasávban rezgő (mozgó) energia. A gondolatok ugyanebből az energiából állnak, csak energiájuk magasabb frekvencián rezeg, mint az anyagé, ezért nem lehet azt látni vagy megérinteni. A gondolatoknak is megvan a maguk frekvenciasávja, amelynek alsó végén helyezkednek el a negatív, felső végén a pozitív gondolatok. A fájdalomtest rezgési frekvenciája a negatív gondolatokéval rezonál, ezért csak ezek képesek táplálni a fájdalomtestet.


A gondolkodó elme képtelen megérteni a jelenlétet, ezért gyakran tévesen értelmezi azt. Azt mondja: nem törődsz másokkal, tartózkodó vagy, nincs benned együttérzés, és nem teremtesz kapcsolatot. Az igazság az, hogy teremtesz kapcsolatot, ám a gondolatnál és az érzelemnél mélyebb szinten. Történetesen azon a szinten jön létre igazi találkozás. Olyan valódi összekapcsolódás, ami messze felülmúlja a „kapcsolatot”. A jelenlét csöndes nyugalmában egyetlen és azonos valamiként érzékeled a benned, illetve a másikban lévő, formamentes esszenciát. Ismerni önmagad és a másik ember egységét: ez az igazi szeretet, az igazi törődés, az igazi együttérzés.




A fájdalomtest mint ébresztő
Első ránézésre úgy tűnhet, mintha a fájdalomtest lenne az emberiség új tudatának megjelenése útjában álló legnagyobb akadály. Elfoglalja az elmédet, irányítja és eltorzítja a gondolkodásodat, megzavarja a kapcsolataidat, és olyan érzést okoz, mint amikor az egész energiameződet sötét felhő foglalja el. Spirituális értelemben igyekszik tudattalanná tenni, ami annyit jelent: azt akarja, hogy teljesen azonosulj az elmével és az érzelemmel. Reaktívvá tesz, eléri, hogy olyat mondj és tegyél, amivel növeled a boldogtalanságot: magadban és a világban.
Ám ahogy a boldogtalanság növekszik, az az életedben egyre több rombolást is okoz. A tested esetleg nem bírja már a stresszt, és valamilyen betegséget vagy működészavart alakít ki. Talán baleset ér; valamilyen hatalmas konfliktushelyzetbe vagy drámai jelenetbe keveredsz, amit a fájdalomtest valami rossz utáni vágya okozott; netán fizikai erőszakot követsz el. Vagy az egész annyira sokká válik már a számodra, hogy nem tudsz a boldogtalan éneddel tovább együtt élni. A hamis énnek természetesen része a fájdalomtest.
Valahányszor elural a fájdalomtest, valahányszor nem a maga valóságában látod azt, a fájdalomtest az egód részévé válik. Amivel csak azonosulsz, a mind egóvá válik. A fájdalomtest az egyik leghatalmasabb valami, amivel az ego csak azonosulhat. Ugyanígy a fájdalomtestnek is szüksége van az egóra, hogy azon keresztül meg tudja újítani magát. Ez az átkozott szövetséges azonban végül romba dől, ha a fájdalomtest már annyira súlyos, hogy az egós elmestruktúrák nem megerősödnek tőle, hanem – a fájdalomtest folyamatos kirohanásai okozta energiatöltés hatására – szétmaródnak. Ugyanúgy, ahogy az elektromos berendezést működteti az elektromos áram, ám a túl nagy feszültség már tönkreteszi.
A súlyos fájdalomtestű emberek gyakran eljutnak egy olyan pontig, ahol már úgy érzik, hogy az életük kibírhatatlan, hogy több fájdalmat, több drámát már képtelenek elviselni. Valaki ezt egyszerűen és szimplán így fogalmazta meg: „torkig lettem a boldogtalanságommal”. Akad, aki azt érzi, amit én is éreztem: nem tudnak tovább magukkal élni1. Ezt követően a lelki béke válik számukra a legfontosabbá. Akut érzelmi fájdalmuk rákényszeríti őket, hogy többé már ne azonosuljanak elméjük tartalmával és azokkal a gondolati-érzelmi struktúrákkal, amelyek a boldogtalan ént megszülik és életben tartják. Ekkor megtudják, hogy igazi énjük se nem a boldogtalan történetük, se nem az érzett érzésük. Rádöbbennek, hogy ők a megismerés, nem pedig az ismeret. Ily módon a fájdalomtest számukra már nem tudattalanságba húzó erő, hanem ébresztő hatás lesz, az a döntő tényező, ami a jelenlét állapotába kényszeríti őket.
Ám annak a példátlan méretű tudatbeáramlásnak köszönhetően, amelynek a bolygón manapság tanúi lehetünk, sokaknak már nem kell végigkínlódniuk a heveny szenvedés mélységeit ahhoz, hogy képesek legyenek felhagyni a fájdalomtesttel való azonosulással. Valahányszor azt veszik észre, hogy diszfunkcionális állapotba csusszantak vissza, képesek úgy dönteni, hogy kilépnek a gondolkodással és az érzelemmel való azonosulásból, és belépnek a jelenlét állapotába. Lemondanak az ellenállásról, elcsendesültek és éberek lesznek, eggyé válnak azzal, ami van, kívül is, belül is.
Az ember evolúciójának a következő lépése nem feltétlenül következik be, ám bolygónk történetében először fordul elő, hogy az tudatos döntés lehet. Ki hozza meg azt a döntést? Te. És ki vagy te? Tudat, ami önmaga tudatára ébredt.


Mennyi idő kell ahhoz, hogy megszabaduljak a fájdalomtesttel való azonosulástól?”
A kérdésre a válasz: semennyi idő. Amikor aktiválódik a fájdalomtest, tudd, hogy amit érzel, az a benned lévő fájdalomtest! Mindössze erre a tudásra van szükség ahhoz, hogy abbahagyd a fájdalomtesttel való azonosulást. És amikor ez megtörténik, a transzmutáció elkezdődött. A tudás megakadályozza, hogy a régi érzelem a fejedbe emelkedjen, és átvegye az irányítást; s nem csupán a belső párbeszéd fölött, hanem a tetteid és az emberekkel való kapcsolataid fölött is. Ez azt jelenti, hogy a fájdalomtest többé már nem tud használni téged, és képtelen önmagát rajtad keresztül megújítani. A régi érzelem ezt követően egy ideig még továbbra is ott élhet benned, és időnként fel is bukkanhat. Olykor-olykor az is megtörténhet, hogy trükkösen rávesz a vele történő ismételt azonosulásra, és elhomályosítja előled a tudást, ám nem sokáig. Ha nem vetíted a régi érzelmet helyzetekbe, az azt jelenti, hogy közvetlenül magadban nézel vele szembe. Meglehet, hogy ez nem kellemes, de azért nem fogsz belehalni. A jelenléted simán képes elviselni. Az érzelem nem az, aki te valójában vagy.
Ha érzed a fájdalomtestedet, ne hidd tévesen, hogy valami baj van veled! Magadat problémává tenni? Az ego imádja ezt! A tudás után az elfogadásnak kell következnie. Minden egyéb újra elhomályosítaná. Az elfogadás azt jelenti, hogy megengeded magadnak, hogy azt érezd, amit abban a pillanatban érzel, bármi is legyen az. Ez része a most „vanságának”. Nem lehet vitatkoznod azzal, ami van. Pontosabban szólva éppenséggel lehet, ám ha ezt teszed, szenvedsz. A megengedés révén azzá válsz, ami vagy: hatalmassággá, tágassággá. Egésszé. Többé már nem töredék vagy, aminek az ego önmagát érzékeli. Előemelkedik valódi természeted, amelyik egy Isten természetével.
Jézus rámutat erre, amikor azt mondja: „Legyetek hát egészek, amint mennyei Atyátok egész.”i Az Újszövetségben olvasható „Legyetek hát tökéletesek” az eredeti görög szó félrefordítása. Az valójában egészet jelent. Tehát nem kell egésszé válnod, hanem légy az – a fájdalomtesttel vagy anélkül –, aki már vagy!



Önmagad ismerete sokkal mélyebb ügy, mint valamilyen gondolatkészlet vagy hit magadévá tétele. A spirituális jellegű gondolatok és hitek a legjobb esetben is csak útjelző táblák, ám önmagukban ritkán rendelkeznek akkora erővel, ami képes lenne kimozdítani helyéből azokat a szilárdan beléd ültetett – az emberi elme kondicionálását képező – alapelveket, amik meghatározzák, hogy kinek gondolod magadat. Önmagad mély ismeretének semmi köze azokhoz a gondolatokhoz, amelyek az elmédben keringenek. Önmagadat ismerni azt jelenti: a Létben gyökerezni, ahelyett, hogy elvesznél az elmédben.



Ha kicsi dolgok képesek aggasztani, akkor az, akinek gondolod magad, pontosan olyan: kicsi. Ez lesz a tudattalan hited önmagadról. Mik a kis dolgok? Végső soron minden dolog kis dolog, mert minden átmeneti.


Az idő kiiktatása

Képtelenség az egómentes állapotot jövőbeli céloddá tenni, majd tevékenykedni annak eléréséért. Mindössze még több elégedetlenséget éreznél, még több belső konfliktust élnél át, mert folyton azt éreznéd, hogy még mindig nem érkeztél célba, hogy még mindig nem „érted el” azt az állapotot. Ha az egótól való megszabadulást jövőbeli céloddá teszed, akkor több időt adsz magadnak, márpedig a több idő több egót jelent. Vizsgáld meg alaposan, vajon a „spirituálist keresésed” nem az ego álcázott formája-e! Még a „magadtól” való megszabadulás is a több iránti vágy maszkírozott megnyilvánulása lehet, ha azt jövőbeli céloddá tetted. Magadnak több időt adni szó szerint azt jelenti: további időt adni énednek.1 Az idő – vagyis a múlt és a jövő – az, amin a hamis, elme teremtette én, az ego él, márpedig az idő az elmédben létezik. Az nem olyan valami, aminek „odakinn” objektív léte lenne. Az az érzékszervi érzékeléshez szükséges elmestruktúra, ami gyakorlati célokra nélkülözhetetlen, ám önmagad megismerésének a legnagyobb akadálya. Az idő az élet vízszintes dimenziója, a valóság felszíni rétege. Ám létezik a mélység függőleges dimenziója is, ahová csak a jelen pillanat kapuján tudsz belépni.




Az álmodó és az álom
A nem ellenállás jelenti a kulcsot a világmindenség leghatalmasabb erejéhez. Annak révén a tudat (a lélek) kiszabadul a formába börtönzöttségéből. Belül nem ellenállni a formának – bármi is van, vagy bármi is történik –: a forma abszolút valóságának megtagadása. Ellenállás hatására a világ és a világ dolgai – köztük a saját formaidentitásod, az egód is – valóságosabbnak, szilárdabbnak és tartósabbnak tűnnek, mint amilyenek valójában. Az ellenállás egyfajta súlyossággal és abszolút fontossággal ruházza fel a világot és az egót, aminek hatására nagyon komolyan veszed magadat és a világot. A forma játékát ez esetben tévesen a túlélésért folytatott küzdelemnek tekinted, és ha azt annak látod, a valóságod is azzá válik.
Az ezernyi történés, az ezernyi forma, amit az élet fölvesz, mind tiszavirág-életű. Valamennyi mulandó. A dolgok, a testek és az egók, az események, a helyzetek, a gondolatok, az érzelmek, a vágyak, a törekvések, a félelmek, a dráma… jönnek; úgy tűnnek, mintha mindennél fontosabbak lennének; s észre sem veszed, máris elmúltak, visszaoldódtak a „semmiségbe”1, amiből előemelkedtek. Voltak-e valaha is valódiak? Voltak-e valaha is többek, mint egy álom, a forma álma?
Amikor reggel fölébredünk, az éjjeli álom szétesik, s mi azt mondjuk: „Ó, ez csak álom volt! Nem a valóság.” Mégis kellett, hogy legyen benne valami valódi, különben nem létezhetett volna. A halál közeledtével visszapillantunk az életünkre, és eltűnődünk: talán csak álom volt. Akár most is, ha visszatekintesz a tavalyi nyaralásra vagy az egy napja lejátszódott drámádra, azt tapasztalhatod, hogy az nagyon hasonló a tegnap éjjeli álmodhoz.
Létezik az álom és az álom álmodója. Az álom a formák rövid időtartamú játéka. Az a világ viszonylag valós, de nem abszolút valós. Aztán ott az álmodó, az abszolút valóság, amelyben a formák jönnek és mennek. Az álmodó nem a személy. A személy része az álomnak. Az álmodó a szubsztrátum (alap), amiben az álom megjelenik, ami az álmot lehetővé tesz. Az már a viszonylagos mögötti abszolút, az idő mögötti időtlen, a formában és a forma mögött lévő tudat. Az álmodó maga a tudat, aki vagy.
A célunk immár fölébredni az álomban. Ha fölébredettek vagyunk az álomban, az ego teremtette földdráma véget ér, és egy jóindulatúbb, csodás álom bontakozik ki. Ez az új föld.



Megengedni az ego megkevesbedését
Az ego folyton résen áll, nehogy bármi is csökkentse őt. Szükség esetén önműködő „egoreparáló” mechanizmusok lépnek működésbe, hogy az „én” mentális formáját helyreállítsák. Ha valaki hibáztat vagy megkritizál engem – ami az ego szemszögéből az én megkurtítása –, megcsappant éntudatát az ego azonnal megpróbálja kijavítani: önigazolással, védekezéssel vagy hibáztatással. Hogy az illetőnek igaza van-e vagy téved, az az ego számára már közömbös. Sokkal jobban érdekli önmaga fenntartása, mint az igazság. Ez az „én” lélektani formájának a konzerválása. Még a szokványos jelenség is, amikor valaki visszakiabál a neki „hülyét” mondó, másik gépkocsivezetőnek, automatikus és tudattalan egoreparáló mechanizmus. Az egyik leggyakoribb egojavító mechanizmus a harag, ami átmeneti, ám hatalmas egofelfúvódással jár. Az ego számára valamennyi reparáló mechanizmus tökéletesen értelmes dolog, holott valójában mind diszfunkcionális. Leginkább azok, amelyek testi erőszakban és az önámítás féktelen képzelgéseiben nyilvánulnak meg.
Erőteljes spirituális gyakorlat: adott esetben tudatosan hagyni az ego megkevesbedését, ahelyett, hogy megpróbálnád azt helyreállítani. Javaslom, időről időre kísérletezz ezzel! Ha például valaki kritizál, hibáztat vagy becsmérlő szavakat vág a fejedhez, ahelyett, hogy azonnal visszavágnál vagy védekeznél, ne tégy semmit! Hagyd, hogy az énképed megcsorbított legyen, és figyeld éberen, mit érzel mélyen, belül! Néhány másodpercig esetleg kellemetlen lesz. Mintha összementél volna. Ezt követően azonban egyfajta belső tágasságot érezhetsz, ami rendkívül eleven. Te magad csöppet sem zsugorodtál. Történetesen még meg is nőttél. Ekkor lenyűgöző felfedezést tehetsz: rájössz, hogy amikor valamilyen vonatkozásban látszólag megkevesbedtél, ám arra egyáltalán nem reagálsz – nem csupán kívül, de magadban sem –, akkor semmi valódi sem kevesbedett meg; rájössz, hogy „kevesebbé” válva valójában több lettél. Amikor már nem véded, illetve nem kísérled meg erősíteni a formádat, akkor kilépsz a formával, a mentális énképpel való azonosulásból. Azáltal, hogy (az ego szemszögéből nézve) kevesebbé válsz, valójában kitágulsz, és helyet teremtesz a Létnek, hogy az előemelkedhessen. Ekkor a látszólag meggyengült formán átragyoghat az igazi erőd, az, aki a formán túl te magad vagy. Ezt érti Jézus azon, hogy „tagadd meg magad” vagy „tartsd oda a másik arcodat is”.
Szavai természetesen nem azt jelentik, hogy kérj ütlegelést, vagy hogy válj tudattalan emberek áldozatává. A helyzet olykor éppenséggel azt követeli meg, hogy félreérthetetlen szavakkal közlöd ez illetővel: „Álljon meg a menet!” Egós jellegű védekezés nélkül erő lesz a szavaid mögött, ám reaktív erő nem.1 Szükség esetén mondhatsz valakinek határozottan és egyértelműen nemet, s az „minőségi nem” lesz – ahogy mondani szoktam –, ami mentes minden negativitástól.
Ha nem óhajtasz különleges személy lenni; ha elvagy azzal, hogy nem emelkedsz ki, akkor az univerzum erejére hangolod magad. Ami az ego számára gyengeségnek tűnik, az történetesen az egyetlen igazi erő. Ez a spirituális igazság homlokegyenest ellenkezik jelenkori kultúránk értékeivel és azzal a viselkedéssel, amire az embereket az kondicionálja.
Ahelyett, hogy hegy próbálnál lenni – tanítja az ősi Tao Te King – „légy az univerzum völgye!”i Ily módon visszaállítódtál az „egészségre”, és így „minden megadatik néked”ii.
Ehhez hasonlóan Jézus is azt tanítja az egyik példabeszédében: „Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb. Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki magát megalázza, azt felmagasztalják.”iii
A gyakorlat másik része: tartózkodj attól, hogy az én megerősítése céljából hencegj, ki akarj emelkedni. Különlegesnek igyekezz mutatkozni, másokra jó benyomást próbálj tenni, vagy magadnak figyelmet követelj! Beletartozhat ebbe az is, hogy alkalmasint csöndben maradsz, amikor mindenki elmondja a véleményét. Figyeld meg, mit érzel!





Ahogyan kint , úgy bent

Fogalmazzunk így: van benned valami, ami a térrel rokon; ezért is ébredhetsz a tér tudatára. Tudatára? Ez nem teljesen igaz, már csak azért sem, mert ugyan hogyan lehetnél a tér tudatában, ha nincs semmi, aminek a tudatában lehetne lenni?
A válasz egyszerű és ugyanakkor mély is. Amikor tudatában vagy a térnek, akkor valójában semminek sem vagy a tudatában, csak magának a tudatosságnak – a tudat belső terének. Rajtad keresztül az univerzum önmaga tudatára ébred!
Amikor a szem semmi látnivalót sem talál, azt a „semmiséget (dologmentességet) térként észleled. Amikor a fül semmi hallanivalót nem talál, azt a „semmiséget” (dologmentességet) csendként észleled. Amikor az érzékszervek, amelyek arra terveztettek, hogy formát érzékeljenek, a forma hiányával találkoznak, akkor a formamentes tudatot – ami minden érzékelés mögött meghúzódik, s ami minden érzékelést és megtapasztalást lehetővé tesz – már nem homályosítja el a forma. Amikor elmerengsz a tér kifürkészhetetlen mélységén, vagy közvetlenül napkelte előtt a csendet hallgatod, valami benned azzal felismerésszerűen rezonál.
Ekkor a tér hatalmas mélységét saját mélységedként érzékeled, és azt az értékes, formamentes csöndet mélyebben érzed önmagadnak, mint az életed tartalmát képező dolgok bármelyikét.


Amit látsz, hallasz, érzel, tapintasz vagy gondolsz, az a valóságnak úgymond csak az egyik fele. Az forma. Jézus tanításaiban ez egyszerűen „a világ” néven szerepel, míg a másik dimenzió „a mennyek országa” vagy „örök élet” néven.
Ahogy a tér teszi lehetővé minden dolog számára a létezést, s ahogy csend nélkül nem lehetne hang, te sem léteznél anélkül a létfontosságú formamentes dimenzió nélkül, ami az esszenciája annak, aki vagy. Mondhatnánk erre az „Isten” szót, ha azt nem használták volna oly sokszor tévesen. Jobb szeretem Létnek nevezni. A Lét megelőzi a létezést. A létezés forma, tartalom, „ami történik”. A létezés az élet „előtere”; a Lét a „háttere”.
Az emberiség közös betegsége, hogy az embereket annyira lekötik a történések, oly mértékben hipnotizálja őket a változó formák világa, annyira elmerülnek életük tartalmában, hogy elfelejtették a lényeget, azt, ami túl van a tartalmon, túl van a formán, túl van a gondolaton. Annyira „magába szippantja” őket az idő, hogy megfeledkeztek az örökkévalóságról, ami az eredetük, az otthonuk, a sorsuk. Holott az örökkévalóság lényed élő valósága.

Néhány éve Kínában járva egy hegytetőn álló sztúpa (buddhista templom) került az utamba, Guilin közelében. Aranyból készült felirat domborodott rajta. Megkérdeztem kínai vendéglátómat, mit jelent a felirat. „Azt jelenti: Buddha” – felelte. „De akkor miért két jel áll ott, s nem csak egy?” – kérdeztem. „Az egyik írásjel azt jelenti: ember. A másik azt: nem. Együtt a kettő pedig azt: Buddha.” Döbbenten álltam. A Buddhát jelölő írásjelek tehát már eleve tartalmazzák Buddha egész tanítását, és akiknek van szeme a látásra, azoknak az élet titkát is. Íme a valóságot fölépítő két dimenzió. A „dologság” és a „dologtalanság”, a forma és a forma megtagadása, ami annak felismerése, hogy a forma nem az, aki te valójában vagy.





Régi szufi történet regél arról a – valamelyik közel-keleti országban élt – királyról, aki folyton a boldogság és a csüggedtség állapota között hullámzott. A legkisebb kellemetlenség már teljesen kiborította, illetve heves reakcióra késztette; és a boldogsága pillanatok alatt változott csalódássá és kétségbeeséssé. Egy idő múlva belefáradt önmagába és az életbe, és kivezető utat keresett. Hívatta a királyságban élő, megvilágosodott ember hírében álló bölcset. Amikor az megérkezett, így szólt hozzá: „Olyan akarok lenni, mint te. Tudsz-e adni valamit, ami az életembe kiegyensúlyozottságot, nyugalmat és bölcsességet hozna? Bármennyit is kérsz érte, megfizetem.”
A bölcs így felelt: „Talán tudnék rajtad segíteni, de annak az ára oly hatalmas, hogy az egész királyságod sem lenne elegendő a megfizetésére. Ezért hát ajándékként adom, feltéve, hogy aztán becsben tartod.” A király biztosította efelől, mire a bölcs távozott.
Néhány hét múlva visszatért, és átnyújtott a királynak egy díszes, nefritkőből faragott ládikát. A király kinyitotta, s abban egy egyszerű aranygyűrűt talált. A gyűrűbe néhány betűt véstek. A bevésett szöveg így szólt: „Ez is el fog múlni.” „Mit jelent ez?” – kérdezte a király. A bölcs így felelt: „Mindig legyen rajtad e gyűrű! Bármi is történjék, mielőtt azt jónak vagy rossznak neveznéd, érintsd meg a gyűrűt, és olvasd el a rajta lévő szavakat! Ily módon mostantól békességben élsz majd.”


Az igazi szabadság és a megvilágosodott élet három oldala: kerülni az ellenállást, az ítélkezést és a ragaszkodást.




Belső és külső tér
Belső tested nem szilárd, hanem tágas. Az nem a fizikai formád, hanem az az élet, ami a fizikai formát élteti. Az az értelem, ami megteremtette és fenntartja a testet, ami egyidejűleg több száz olyan rendkívül bonyolult funkciót tud összerendezetten irányítani, aminek az emberi elme csak csöppnyi töredékét képes megérteni. Amikor ennek a tudatára ébredsz, valójában az történik, hogy ez az intelligencia ébred önmaga tudatára. Ez az a megfoghatatlan „élet”, amit egyetlen tudós sem talált még meg, mert az maga az a tudat, amelyik őt megtalálni igyekszik.
A fizikusok felfedezték, hogy az anyag látszólagos szilárdsága valójában érzékszerveink teremtette illúzió. Ez arra az emberi testre vonatkozóan is igaz, amit mi formának érzékelünk és gondolunk, holott 99,99%-a valójában üres tér. Az atomok méretéhez képest ilyen hatalmas űr található az atomok között, és ugyanekkora űr tátong minden egyes atom belsejében is. A fizikai test nem több, mint „félreérzékelése” annak, aki vagy. Számos vonatkozásban a kinti űr mikrokozmikus változata. Hogy némi fogalmat alkoss az égitestek közti hatalmas térről, gondolj erre: a másodpercenként 300 000 km-es sebességgel haladó fény egy bő másodperc alatt ér a Holdról a földre; a Nap fénye kb. nyolc perc alatt ér ide.
A legközelebbi űrszomszédunkról – a Proxima Centauri nevű csillagról, amely a mi Napunkhoz legközelebb eső Nap – 4,5 évig utazik a fény, amíg a Földre ér. Hát ilyen hatalmas a minket körülölelő tér. Aztán ott van az intergalaktikus tér, amelynek mérete minden értelmet meghalad. A mi galaxisunkhoz legközelebbi, Androméda galaxisból a fény 2,4 millió év alatt ér el hozzánk. Hát nem döbbenetes, hogy a tested éppoly tágas, mint az univerzum?
A fizikai testedről tehát – ami forma –, abba mélyebbre tekintve, kiderül, hogy lényegében formamentes. Tested így a belső térbe vezető átjáróvá válik. Bár a belső térnek nincs formája, mégis rendkívül eleven. Az az „üres tér”: élet a maga teljességében, a megnyilvánulatlan Forrás, amiből minden megnyilvánuló származik. Hagyományos megfogalmazással ezt a Forrást Istennek nevezzük.
A gondolatok és a szavak a formák világához tartoznak, emiatt a formamentest nem fejezhetik ki. Ha tehát azt mondod: „érzem a belső testemet”, az tulajdonképpen gondolat teremtette „félreérzékelés”. Valójában az történik, hogy a testnek tűnő tudat – az a tudat, aki vagyok – önmaga tudatára ébred. Amikor többé már nem tévesztem össze valódi lényemet az „én” időleges formájával, akkor a határtalan és az örök dimenziója – Isten – ki tudja fejezni magát „rajtam” keresztül, és vezetni tud „engem”. Egyúttal megszabadít a formafüggőségemtől. Ám a pusztán intellektuális felismerés, illetve hit, miszerint „én nem ez a forma vagyok”, nem segít. A kulcsfontosságú kérdés így szól: képes vagyok-e ebben a pillanatban érzékelni a belső tér jelenlétét? Ez valójában a következőt jelenti: képes vagyok-e érzékelni a saját jelenlétemet; még pontosabba: a jelenlétet, aki vagyok?
De egy másik útjelző segítségével is megközelíthetjük ezt az igazságot. Kérdezd meg magadtól: „Tudatában vagyok-e a pillanatnyi történésen kívül magának a mostnak, annak az élő, időtlen belső térnek, amiben minden történik?” Bár ennek a kérdésnek látszólag semmi köze a belső testhez, meglephet, hogy a most terének tudatosítása révén hirtelen mennyivel elevenebbnek érzed majd magadat belül. Érezd a belső test elevenségét! Azt az életteliséget, ami a Lét örömének lényegi része. Be kell lépnünk a testbe, hogy felülemelkedhessünk rajta, hogy rájöhessünk, nem a testünk vagyunk.
Amennyire a hétköznapi életed lehetővé teszi, használd a belsőtest-tudatosságot arra, hogy teret teremts! Amikor vársz; amikor valakit meghallgatsz; amikor megállsz, hogy megnézd az égboltot, egy fát, egy virágot, a partneredet vagy a gyermekedet; érezd közben a benned lévő elevenséget! Ez azzal jár, hogy figyelmed, illetve tudatod egy része formamentes marad, s csak a maradéka áll a formák külső világának a rendelkezésére. Valahányszor így „lakod” a testedet, az „horgonyként” segít, hogy jelen tudj maradni a mostban. Megakadályozza, hogy elvesszél a gondolkodásban, az érzelmekben, illetve a külső helyzetekben.
Valahányszor gondolkozol, érzel, érzékelsz és megtapasztalsz, tudat születik bele a formába. Tudat reinkarnálódik egy gondolatba, egy érzésbe, egy érzékszervi érzékelésbe, egy élménybe. Az újjászületések köre, amiből a buddhisták kitörni óhajtanak, valójában folyamatosan zajlik, és abból kizárólag a jelen pillanatban – a most erejével – tudsz kilépni. A most formájának teljes elfogadásával összhangba kerülsz belül a térrel, ami a most lényege. Az elfogadás révén belül tágassá válsz. Ha a forma helyett a térre hangolódsz: ez hoz valódi rálátást és egyensúlyt az életedre, illetve az életedbe.


Fölébredés
A fölébredés olyan tudatváltás, melynek során a gondolkodás és a tudatosság kettéválik. A legtöbb ember számára ez nem esemény, hanem folyamat, amelyen keresztülmegy. Még az a kevés ember is, akik hirtelen, drámai és látszólagos visszafordíthatatlan fölébredést élnek át, keresztül fog menni egy folyamaton, amelyben az új tudati állapot fokozatosan minden tevékenységükbe beáramlik, azokat átalakítja, s ily módon beépül az életükbe.
Ha már fölébredtél, akkor nem veszel el a gondolkodásodban, hanem fölismered, hogy te a gondolkodás mögötti tudatosság vagy. Ettől kezdve a gondolkodás már nem végezheti önző, független tevékenységét, melynek eredményeként téged megkaparint, és az életedet irányítja. A gondolkodást tudatosság váltja fel. A gondolkodás életed irányítójából tudatosságod szolgájává minősül át. A tudatosság: tudatos kapcsolat az egyetemes értelemmel. Egy másik szó rá a jelenlét, ami: gondolat nélküli tudat.
A fölébredés megkezdődése kegyelmi aktus. Megtörténtét nem tudod létrehozni, ahogy arra felkészíteni sem vagy képes magadat, illetve afelé vivő érdemeket sem tudsz gyűjteni. Nem létezik a logikus lépések odavezető csinos sora, jóllehet az elme imádná az ilyent. Nem kell ahhoz először arra méltóvá válni. Előbb történhet meg a bűnössel, mint a szenttel, bár ez nem szükségszerű. Ezért állt szóba Jézus mindenféle emberrel, s nem csupán a tiszteletre méltóakkal. A fölébredés érdekében mit sem tehetsz. Bármit teszel, az az ego műve lesz, aki legbecsesebb tulajdonaként a fölébredést, a megvilágosodást óhajtja pluszként önmagához adni, hogy ez által többé és nagyobbá váljon. Fölébredés helyett ez esetben a fölébredés fogalmát adod az elmédhez, illetve a fölébredt avagy megvilágosodott embernek a gondolati képét, s azt követően igyekszel annak az imázsnak megfelelően élni. Ha egy olyan képnek megfelelően élsz, amit magadról megformáltál, vagy amit mások alakítottak ki rólad, akkor hiteltelenül élsz; az csupán egy másik tudattalan szerep lesz, amit az ego előad.
Ha azonban semmit sem lehet tenni a fölébredés érdekében; ha az vagy megtörténik, vagy nem, akkor ugyan miként lehetne az életed elsődleges célja? Hiszen nem jelenti-e a cél szó közvetve azt, hogy azzal kapcsolatban tehetsz is valamit?
Csak az első felébredés, a gondolatmentes tudat első megpillantása történik kegyelmi megadatás révén, anélkül, hogy azért te bármit is tennél. Ha ezt a könyvet érthetetlennek vagy semmitmondónak találod, akkor veled az még nem történt meg. Ha azonban benned valami reagál rá, ha valahogyan fölismered a könyvben lévő igazságot, az azt jelenti, hogy a fölébredés folyamata megkezdődött. Ettől kezdve azt már nem lehet visszafordítani, bár az ego képes késleltetni. Akadnak majd olyanok, akiknél e könyv elolvasása indítja be a fölébredés folyamatát. Másoknál a könyv funkciója az, hogy segítsen észrevenniük: már elkezdtek fölébredni; s hogy a folyamatot fölerősítse és felgyorsítsa. E könyv másik funkciója, hogy segítsen az embereknek felismerni önmagukban az egót, valahányszor az megpróbálja visszaszerezni az irányítást, illetve elhomályosítani a megjelenő tudatosságot. Egyeseknél a fölébredés akkor történik meg, amikor hirtelen tudatosul bennük, hogy milyenfajta gondolatok is járnak szokásszerűen a fejükben – különösen az ismétlődő negatív gondolatok –, amelyekkel egész életükben azonosultak. Hirtelen ott a tudatosság, ami tudatában van a gondolatnak, ám annak nem része.
Mi a kapcsolat a tudatosság és a gondolkodás között? A tudatosság az a tér, amiben a gondolatok léteznek, amikor a tér önmaga tudatára ébredt.
Ha már átéltél akár villanásnyi tudatosságot vagy jelenlétet, akkor azt első kézből ismered. Az többé már nem csupán egy, a fejedben lévő fogalom. Ezt követően már tudatosan hozhatsz döntést arról, hogy jelenlétben élj, vagy inkább a haszontalan gondolkodásban merülj el. Meginvitálhatod életedbe a jelenlétet, más szóval: teret teremthetsz. A fölébredés kegyelmével azonban felelősség is jár. Megpróbálhatsz úgy tenni, mintha semmi sem történt volna; vagy megláthatod annak jelentőségét, és felismerheted, hogy a tudatosság megjelenése a legfontosabb dolog, ami csak történhet veled. Ezt követően életed elsődleges célja az lesz, hogy megnyisd magadat a megjelenő tudatnak, s hogy annak fényét e világba behozd.
„Szeretném megismerni Isten elméjét – mondta Einstein. – A többi részletkérdés.” Mi Isten elméje? Tudat. Mit jelent ismerni Isten elméjét? Tudatosnak lenni. Mi a részletkérdés? A külső célod, és ami külsőleg történik.
Amíg tehát arra vársz, hogy az életedben valami jelentős dolog történjen, nem veszed észre, hogy megtörtént már veled a legjelentősebb valami, ami csak emberrel történhet: megkezdődött benned a gondolkodás és a tudatosság kettéválásának a folyamata.
Sokan, akik a fölébredés folyamatának kezdeti fázisain mennek keresztül, többé már nem biztosak abban, hogy mi is a külső céljuk. Ami a világot hajtja, az őket már nem ösztönzi. Tisztán látva civilizációnk őrültségét, az őket körülvevő kultúrától némileg elidegenedve érezhetik magukat. Egyesek úgy érzik, hogy két világ közti „senki földjén” tengődnek. Már nem az ego irányítja őket, ám a megjelenőben lévő tudatosság még nem épült be teljesen az életükbe. A belső és a külső cél még nem forrott össze.
Párbeszéd a belső célról



A tudat
A tudat már eleve tudatos. Az a megnyilvánulatlan, az örök. Az univerzum azonban csak fokozatosan válik tudatossá. Maga a tudat időtlen, és ezért nem fejlődik. Sohasem született és nem hal meg. Amikor a tudat megnyilvánult univerzummá válik, akkor látszólag ki van téve az időnek, és látszólag evolúciós folyamaton megy keresztül. Emberi elme képtelen teljesen megérteni e folyamat okát. Ám önmagunkban megpillanthatjuk ezt a folyamatot, és annak tudatos résztvevői lehetünk.
A tudat a forma megjelenése mögötti intelligencia, a szervező elv. A tudat már évmilliók óta készít formákat, hogy rajtuk keresztül kifejezhesse magát a megnyilvánultban.
Bár a színtiszta tudat megnyilvánulatlan birodalmát tekinthetnénk egy másik dimenziónak, az nem különül el a forma e dimenziójától. A forma és a formamentes egymásba hatol. A megnyilvánulatlan tudatosságként, belső térként, jelenlétként áramlik bele ebbe a dimenzióba. Hogyan teszi ezt? Az emberi formán keresztül, amelyik tudatossá válik, s betölti küldetését. Az emberi forma erre a magasabb célra teremtetett, és ahhoz egyéb formák milliói készítették elő a terepet.
Tudat inkarnálódik a megnyilvánult dimenzióba, vagyis az formává válik. Amikor ezt teszi, álomszerű állapotba jut. Az intelligencia megmarad, ám a tudat már nincs önmaga tudatában. Elveszti magát a formákban, azonosul a formákkal. Úgy is le lehetne ezt írni, hogy: az isteni leszáll az anyagba. Az univerzum evolúciójának e stádiumában a teljes kiáradó mozgás ebben az álomszerű állapotban zajlik. Fölébredés futó pillanatai csak az egyedi forma szétesésekor adódnak, tehát a meghalás idején. Ezt követően kezdetét veszi a következő inkarnáció, a formával való következő azonosulás, a következő egyedi álom, ami része a kollektív álomnak.
Amikor az oroszlán széttépi a zebra testét, akkor a zebraformába inkarnálódott tudat leválasztja magát a széteső formáról, és egy rövid pillanatra ráébred tudatként való lényegi, halhatatlan természetére; majd azt követően azonnal alvásba zuhan vissza: újra inkarnálódik egy másik formába. Amikor az oroszlán megöregszik, és többé már képtelen vadászni, ahogy az utolsót lélegzi, ismét megtörténik a pillanatnyi fölébredés, amit egy újabb forma álma követ.
Bolygónkon az emberi ego képviseli az egyetemes alvás végső stádiumát, a tudat formával történő azonosulását. A tudat fejlődésében ez szükséges stádium volt.
Az emberi agy egy magasan differenciált forma, amin keresztül tudat lép be e dimenzióba. Körülbelül százmilliárd idegsejtet (neuront) tartalmaz, ugyanannyit, mint ahány csillag található a galaxisunkban, amit tekinthetünk makrokozmikus agynak. Az agy nem teremt tudatot, hanem a tudat teremtette meg az agyat – a legösszetettebb földi formát – önmaga kifejezésére. Ha az agyad megsérül, az nem azt jelenti, hogy te tudatot vesztettél1. Azt jelenti, hogy azt a formát a tudat már nem tudja használni ahhoz, hogy belépjen e dimenzióba. Nem veszíthetsz tudatot, mert lényegedet tekintve te tudat vagy. Csak olyan dolgot veszíthetsz el, ami a tiéd, de képtelenség elveszíteni valamit, ami te magad vagy."
www.uj-fold.hu